Index Vakbarát Hírportál

Felháborodtak a szegediek a fürdő drágulása miatt

2021. május 16., vasárnap 13:45

A szegedi bérletesek eddig évente 93 ezer forintért akár minden nap mehettek a Napfényfürdőbe. Ez a lehetőség azonban legkésőbb év végéig megszűnik.

Átalakították ugyanis a bérletrendszert. Az új bérletek már csak harminc alkalomra jogosítanak, és semmivel sem olcsóbbak, mint eddig.

Nagyon sok fürdőzőt felháborított a feltételrendszer megváltoztatása. Sokan a fürdő Facebook-oldalán fejezték ki nemtetszésüket – számolt be az RTL Klub híradója.

Egy állítása szerint már 30 éve a fürdőt látogató vendég értetlenül áll az áremelés előtt:

Mi a cél, hogy a törzsvendégek elmenjenek?

fürdő, azaz a szegedi Napfényfürdő Aquapolis illetékesei viszont azt mondják, csak a piaci árakhoz igazították a fürdőbérletek árait.

A riportban egy budapesti és egy debreceni fürdővel is összehasonlította a bérletrendszert. Ennek alapján a szegedi árakat és a fürdő üzemeltetőinek az álláspontját védhetőnek tartják.

Rovatok