Index Vakbarát Hírportál

Akadozik a reintegráció, egy fogvatartott a rácsok mögül vert át több tucatnyi embert

2021. május 17., hétfő 19:21

Egy férfit nem tartott vissza az egy csalássorozattól, hogy éppen a jogerős szabadságvesztését töltötte az egyik budapesti büntetés-végrehajtási intézetben. A fogvatartott telefonján egy rakás embert megtévesztett, akiktől millió forint feletti összegeket csalt ki – olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében.

Ahogy az a híradásból kiderül a negyvennégy éves férfi 2018. év nyara óta tartózkodik a rácsok mögött, ahol kitalálta, hogy úgy szerez pénzt, hogy 

főként időskorú személyeket telefonon felhív, és különböző trükkökkel ráveszi őket a fizetésre.

Jól kitalált módszere volt, hiszen legalább három hívószámot használva, sokakat álnéven felhívott és többnyire egy szerencsejáték, vagy hírközlési szolgáltató, vagy ismert pénzintézet képviselőjének adta ki magát. A beszélgetésben azt állította, hogy a sértettek sorsoláson nagy összegű/értékű nyereményt nyertek, a nyeremény átvételének feltétele viszont az, hogy a „nyereményadót”, illetve a nyereménnyel kapcsolatban felmerülő költségeket először rendezni kell. Rávette, illetve megpróbálta rávenni a sértetteket arra, hogy ezt az összeget utalják át az általa megadott bankszámlaszámokra, de olyan is volt, hogy azt kérte, hogy a pénzt az általa meghatározott telefonszám egyenlegére töltsék fel.

A fogvatartott sértettenként tízezer–háromszázezer forint közötti összegeket csalt ki, vagy próbált kicsalni.

A férfinak társai is voltak, több nő ismerősét is bevonta, akiknek az volt a feladata, hogy az átvertek által átutalt összegeket – tudva azt, hogy azok bűncselekményből származnak – készpénzben felvegyék, és azt neki eljuttassák az ideiglenes otthonába.

Az ügynek harminchat sértettje van, közülük tizenhárom személynek a vádlott összesen csaknem kétmillió forint kárt okozott, míg a többi sértettől összesen további csaknem másfél millió forintot próbált kicsalni.

A Fővárosi Főügyészség a csaló férfira újabb végrehajtandó fegyházbüntetést kért.

Rovatok