Index Vakbarát Hírportál

Ne ijedjen meg, ha harckocsikkal találkozik az utakon

2021. május 18., kedd 16:31

Nemzetközi gyakorlatot tart a Magyar Honvédség különböző helyszíneken az országban, ezért az elkövetkező három napon megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani sok útvonalon, köztük az M3-as, M5-ös és M7-es autópályán, valamint az M0-s körgyűrűn. 

A honvédség kéri a lakosságot, hogy a katonai konvojok közelében fokozott óvatossággal közlekedjenek.  Mivel a zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil autó, a járművek haladását a konvoj elején és végén kísérőjárművek biztosítják. 

Ígéretük szerint törekedni fognak, hogy „a lehető legkisebb mértékben zavarják az állampolgárok nyugalmát”. 

Rovatok