Index Vakbarát Hírportál

A címét is megadta az állatkínzó a szabolcsi rendőröknek

2021. május 18., kedd 14:16

Kitett kiskutyákhoz hívták a rendőröket Szabolcs megyében, ahol hat darab kölyköt egy dobozban hagytak az út mellett, ám az állatokat sorsukra hagyó férfi a címét is mellékelte a négylábúakhoz – adta hírül a police.hu.

A rendőrség a weblapján beszámol róla, hogy Szabolcs és Balsa települések között gyalogolt egy rakamazi férfi 2021. május 16-án reggel, amikor állatnyüszítést hallott. Az úttest melletti növényzeten túl, egy földúton látta meg az elázott kartondobozt, amelyben hat, alig egy hónapos kiskutya volt feltűnően rossz állapotban. A megtalálónak szerencséje volt, mert egy arra közeledő rendőrautó éppen felé tartott, gyorsan jelzett is az egyenruhásoknak, majd elmondta, hogy mit talált.

A járőrök értesítettek egy állatvédő szervezetet, akik a kölyökkutyákat gondozásukba vették, ezután a rendőrök a kutyák tulajdonosának felkutatására indultak. 

Ez nem volt nehéz, mert a kartondobozon, és az abban talált számlán is ugyanaz a címzés volt.

A negyvenegy éves rakamazi férfi elismerte a rendőröknek, hogy kitette és sorsára hagyta kutyája kölykeit. A rendőrök állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanújával a férfit a rendőrőrsre előállították, és gyanúsítottként kihallgatták. 

Tettét a férfi korlátozott anyagi körülményeivel indokolta, védekezésképpen pedig azt mondta, hogy abban bízott, hogy megtalálják a kölyköket még pusztulásuk előtt. Az állatkínzó szabadlábon védekezhet.

Rovatok