Index Vakbarát Hírportál

Tudtán kívül árverezték el egy háromgyermekes édesanya házát

2021. május 18., kedd 21:03 | aznap frissítve

A tudtán kívül árverezték el egy három gyermekével együtt élő édesanya házát, aki most az otthonáért küzd. Az eset fél évvel ezelőtt kezdődött, amikor egy ismeretlen férfi leszólította a munkából hazatérő nőt az utcán. 

Kiszállt az autóból, odajött hozzám közelebb, rámutatott a mi házunkra és azt mondta, hogy ez az övé, megvette.

– idézte fel.

A férfi azt állította hogy ő egy árverésen megvásárolta az ingatlant. Hozzátette: ha nem engedelmeskednek neki és nem hagyják el a házat, akkor „vannak ismerősei”, akiket rájuk küldhet. A férfi azóta már a villanyvezetékeket is többször elvágatta náluk, valamint a többi közszolgáltatást is megpróbálta kikapcsoltatni. 

Utólag derült ki, hogy az édesanya apósa ellen rendeltek el végrehajtást és emiatt került veszélybe a család lakhatása. A házat ugyanis a nő volt párjával közösen, még 2008-ban építette az apósa telkére. Az épületet azonban nem vették külön ingatlannyilvántartásba, így árverezték el a házat az após telkével együtt. 

Az RTL-nek a nő apósát is sikerült elérnie, aki azt állította, hogy a családnak már amúgy sem kellene abban a házban laknia.

Nekik van itt bármi dolguk? Itt kéne lakniuk nekik? A fiamnak kéne itt lakni, mert ő a fiam. De a lánnyal 2014-ben összevesztek, ő elment innen. Igazából 7 vagy 8 éve nem kéne itt lakniuk, igaz? 

– mondta. 

Hivatalosan egyelőre senki sem kötelezte a családot arra, hogy elhagyják a házat, valamint a végrehajtási folyamatról sincsenek pontos információik.

A család védelmét ingyen elvállaló ügyvéd szerint az új „tulajdonos” direkt arra játszik, hogy megfélemlítse a családot. Ezt bizonyítja szerinte az is, hogy csupán egy hivatalos, illegális lakásfoglalásról szóló eljárást indított ellenük, és azt is csak nemrég tette. 

Nem fogja a gyerekeimet hontalanná tenni senki!

– mondta az édesanya, akinek gimnazista lánya azóta a történtek miatt már iskolai pszichológushoz is jár.

Rovatok