1846. szeptember 21-én, gróf Széchenyi István születésnapján bocsátották vízre Füreden a korábban megalakult Balaton Gőzhajózási Társaság hajóját, az oldalkerekes Kisfaludy gőzöst, amely egészen 1887. szeptemberéig, azaz több mint negyven évig szállította az utasokat a Balatonon. Akkor az üzemeltető céget felszámolták, ezzel lezárult egy korszak a balatoni gőzhajózás történetében.

Az első hajózási társaság megszűnése után Eszterházy Mihály gróf alapított új céget, amely 1889-ben bocsátotta vízre első hajóját, az oldalkerekes Kelén gőzöst. Ezt 1891-ben átkereszteltek ugyan Baross Gábor  „vasminiszter” nevére, de az első név sem ment veszendőbe, ugyanis még abban az évben két új csavargőzös épült, amelyek  Fáy András Sió című tündérmeséjének szerelmespárjáról a Kelén és Helka nevet kapták.

A társaságot 1926-ban a Magyar Királyi Államvasutak (MÁV) és a Duna-Száva-Adria Vasúttársaság (D.S.A.) vásárolta meg, és szervezte újjá Balatoni Hajózási Részvénytársaság néven, amely új motoros személyhajók beszerzésébe kezdett. 1927-ben a Szigliget, Csobánc, Komp I. motorossal, 1928-ban a Csongor, Tünde és a Gyere velem motorosokkal, 1929-ben pedig a Komp II. motor nélküli, fatestű evezős komppal, illetve a Sió motorossal bővült a balatoni hajóflotta. 1935-ben forgalomba állt a Boglár, 1938-ban a Szent István és a Szent Miklós motoros, és tartós bérlet útján forgalomba állítottak több 15–25 személyes motoros hajót is. 

Az 1939-ben kitört második világháború pusztítása nem kímélte a balatoni hajóflottát sem. A visszavonuló német csapatok a társaság szinte minden hajóját felrobbantották. A teljes pusztulástól csak a Kelén és a Tünde menekült meg, melyeket személyzetük a fenékszelepek kinyitásával és így a hajók elsüllyesztésével mentett meg. A háború lezárultával kiemelték őket ideiglenes hullámsírjukból, és 1948-ra már újra a háború előtti hajópark szelte a Balaton hullámait. A hajók a korábbi nevükön álltak újra forgalomba, kivéve a Szent István és a Szent Miklós motorosokat, amelyek neve 1947-től Tátika, illetve Sió lett.

1948-ban a Balatoni Hajózási Részvénytársaságot államosították. A soha nem látott mértékben megnövekedett balatoni forgalom miatt a tó északi és déli partja közötti átkelő forgalmat ideiglenesen három dunai gőzhajó – az Úttörő, a Pajtás és az Ifjú Gárda – áttelepítésével tették kényelmesebbé. Ezzel együtt olyan új, nagy befogadóképességű hajók gyártását kezdeményezték, amelynek első tagja az 1952-ben a balatonfüredi hajógyárban épült 600 férőhelyes Beloiannisz motoros volt, a további hajók építése azonban elmaradt. 1956-tól folyamatosan tizenegy, egyenként 150 személyes alumínium hajó jelent meg a tavon, amelyeket felépítmény-formájuk és zárt utasterük miatt a népnyelv vízibuszoknak nevezett el.  

Az új hajók beszerzésével párhuzamosan a régiek felújítása, illetve újjáépítése is elkezdődött, a nyolcvanas években nosztalgiaflottát hoztak létre. Visszavásárolták a korábban leselejtezett Helka maradványait is, amelyekből 1996-ra, a balatoni gőzhajózás megindulásának 150. évfordulójára varázsoltak ismét üzemképes járművet. A mostani jubileumi évben pedig négy új hajó megvásárlását jelentették be.

(Borítókép: A Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt. Nemzeti Regatta nevű hajója indul a badacsonyi hajókikötőből 2021. május 18-án. Fotó: Varga György / MTI)