Míg az Európai Unióban az elmúlt tíz évben folyamatosan nőtt a felsőoktatásba belépők száma, addig itthon éppen ennek az ellenkezője történt, és jelentősen szűkült azok köre, akik eljutnak odáig, hogy diplomát szerezzenek. A jelenség hátteréről kérdeztük az oktatáskutatót.
Az Eurostat adatai szerint az Európai Unióban a 30–34 éves korosztályban 40 százalék a felsőfokú oklevéllel rendelkezők száma. Ezzel szemben Magyarországon csak 34 százalék, amivel a nem túl előkelő 23. helyet sikerült megszereznünk 2019-ben. Ciprus 59, Litvánia 57, Luxemburg pedig 56 százalékkal kaparintotta meg a dobogó első három fokát.
A 2020-as adatokra még egy picit várni kell, de tavaly hazánkban több mint 75 ezren kaptak nyelvvizsgamentességet és vehették át diplomájukat a koronavírus-járványra való tekintettel, ami sokat nyomhat a latba, de ettől még nem valószínű, hogy megközelítjük az uniós átlagot.
„A probléma 2012 környékére vezethető vissza, amikor a Széll Kálmán Terv után a kormány döbbenetes mértékű forrást vont el a felsőoktatástól, valamint különböző intézkedésekkel elkezdte korlátozni azok számát, akik esélyt kapnak a diplomaszerzésre” – mondta az Indexnek Radó Péter oktatáskutató, oktatáspolitikai elemző, utalva például arra, hogy megszabták, hány hallgatót lehet felvenni egy adott képzésre, de ekkor vezették be a „röghöz kötést” is, amely előírja, hogy az állami ösztöndíjas hallgatóknak a szemeszterek számától függően még évekig itthon kell dolgozniuk. Ennek komoly visszatartó ereje volt, hisz már ekkor is sokan vágytak külföldre, ami ahhoz vezetett, hogy a fiatalok már az egyetemi tanulmányaikat sem Magyarországon kezdték el, népszerű alternatíva lett például Dánia, ahol a felsőoktatás ingyenes.
Ahhoz, hogy megközelítsük az uniós 40 százalékot, nálunk is ingyenessé, nyitottabbá, rugalmasabbá kellene tenni a képzést, valamint növelni kellene a kapacitást. Itthon egyetemre járni és diplomát szerezni továbbra is luxus, ez pedig csak azoknak jár, akik meg is tudják fizetni
– jelentette ki Radó Péter. Ehhez az állapothoz az intézmények is alkalmazkodtak, emiatt fordulhat elő olyan, hogy egyes szakok nem indulnak el, vagy egyes oktatói álláshelyek megszűnnek, nem beszélve arról, hogy ennek okán a programkínálat is szűkül, kiváltképp a mesterképzéseknél.
„Ma már mindenki egyetemre megy, senki nem tanul szakmát.” „Bárki bekerülhet, mindegy, hogy mennyire okos” – bár a közvélemény általában így vélekedik a hazai felsőoktatási helyzetről, kiderült, hogy a valóságban ennek nincs sok alapja. A gyengébb teljesítményű diákok már a középfokú tanulmányaikat olyan intézményekben kezdik meg, ahol nincs vagy csak nagyon kevés esély van a felsőoktatásba való belépésre.
Ha valakinek mégis sikerül, idővel jó eséllyel lemorzsolódik, mert kiderül, hogy nyelvtudás terén például egyáltalán nem szerezte meg a szükséges alapokat.
„A középiskolákban általában nagyon alacsony színvonalú a nyelvoktatás, így jellemzően csak azok tudják letenni a nyelvvizsgát, akik meg tudták fizetni az egyéb tanfolyamokat, különórákat. Szintén lemorzsolódáshoz vezet, ha valaki menet közben jön rá, hogy rosszul választott szakot, ebben az esetben ugyanis nagyon kicsi az átjárás a képzések között, de ugyanez elmondható az iskolákról is. Emellett az elmúlt tíz évben az új belépők matematikai, természettudományi és szövegértési képességei is jelentősen leromlottak, ami miatt szintén sokan adják fel az egyetemet” – magyarázta az oktatáskutató.
Ha a jelentkezők számának növelése nem is, de a lemorzsolódás megállítása gazdasági szempontból mindenképp fontos, itthon ugyanis nagy szükség van a diplomás szakemberekre, és nemcsak mérnökökre, informatikusokra, hanem közgazdászokra és bölcsészekre is, hiszen a magyar GDP kétharmadát a szolgáltatások teszik ki, ők pedig remekül helyt tudnak állni ebben a szektorban is.
A 30–34 évesek kiemelt korosztályán túl a 25–54 és az 55–74 évesek körében sem érjük el az uniós átlagot. Mutatjuk, mennyivel vagyunk lemaradva.
(Borítókép: Hallgatók írásbeli vizsgán a Budapesti Corvinus Egyetemen 2019. január 9-én. Fotó: Balogh Zoltán / MTI)