Index Vakbarát Hírportál

Magyarországnak is fel kell készülnie az indiai mutánsra

2021. május 19., szerda 21:00

Néhány hónappal ezelőtt kezdtük meg az osztrák biotechnológiai céggel a vakcinafejlesztési kísérleteinket, amelyeknek a laboratóriumi szakasza tulajdonképpen lezárult, most az állatkísérleti fázist tervezzük – mondta Jakab Ferenc virológus, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Nemzeti Virológiai Laboratórium vezetője.

A virológus a PTE videójában részletezi, hogy az állatkísérleti fázis első lépése az engedélyek beszerzése, így most azon dolgoznak, hogy ezeket megkapják. Amint ez a kezükben van, tudják folytatni a vakcinafejlesztési vizsgálatokat – mondta professzor.

Ez egy nagyon hosszú folyamat lesz, nem is tervezzük, hogy ennek a járványnak a végét fogja jelenteni ez a vakcina. Az igazság az, hogy a céggel egy olyan vakcinafejlesztést tervezünk, amely a jövőben és a hosszú távú terveknek megfelel, esetleg a későbbi járványok esetében is használható lesz. Az általunk fejlesztett vakcina egy többkomponensű, és több lábon álló vakcina lesz, így nem csak a mostani járvány variánsaira, hanem a későbbi járványok, későbbi koronavírus-járványok esetén is hatékony lehet

– fogalmazott Jakab Ferenc, aki a koronavírus-variánsokról is szót ejtett videójában. Mint mondta, a mutációk már kiszorították az eredeti, vad típusú vírustörzset. Ami most szerinte aggodalomra ad okot, az az indiai úgynevezett dupla mutáns.

Amikor a brit variánsról először hallottunk, akkor azt mondtuk, hogy Magyarországon is meg fog jelenni. Most az indiai variánsról hallunk, és azt mondjuk: Magyarországon is meg fog jelenni. Nagyon nagy az esélye és a lehetősége annak, hogy felbukkan, és nagyon fontos a járványügyi folyamatos monitoring és a törzsek vizsgálata ahhoz, hogy mihamarabb kiszűrjük ezt a variánst, és azonnal tudjunk lépéseket tenni, hogy ne terjedjen, és a másodlagos terjedési láncokat ne alakítsa ki. Csak ez az egyetlen módja annak, hogy amennyiben megérkezik a variáns, a terjedését Magyarországon is megállítsuk 

– mondta a virológus, hozzátéve: vizsgálják, hogy az osztrák-magyar oltóanyag hatékony-e a variánsok ellen. Mint mondta, a jelek szerint úgy fest, hogy még hatékonyak, de nem teljes mértékben.

Mindig az szoktuk mondani, hogy ha nem is alakít ki teljes védelmet, valamennyi védettséget biztos, hogy ad. Fel kell készülnünk rá, hogy az oltást és az oltás komponenseit módosítani kell. Az, hogy mekkora munkával jár az új variánsok integrálása az új oltóanyagba, tulajdonképpen vakcinafüggő. Az mRNS-vakcinák esetében ez egy nagyon kis művelet, hiszen elég ismerni az új variáns genetikai állományát. Természetesen az első generációs vakcináknál ez egy jóval nagyobb munka, hiszen ott elölről kell kezdeni a folyamatot, magával a vírussal

– részletezte Jakab Ferenc.

Magyarországon folyamatban van egy másik koronavírus elleni vakcina kifejlesztése is. Erről az operatív törzs hétfői tájékoztatóján György László, a gazdasági stratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár azt mondta: elindult a visszaszámlálás, száz nap múlva lerakják Debrecenben a magyar oltóanyaggyár alapkövét. Az országos tiszti főorvos, Müller Cecília hozzátette: ha minden a terv szerint halad, jövő év végére rendelkezésre állhat a magyar koronavírus elleni vakcina.

Rovatok