A beoltottak száma 4 898 866, ez azt jelenti, hogy a hétvégén minden emberi számítás szerint elérjük az ötmilliót. Ötmillió beoltott magyar, ez korszakhatár. Ez azt jelenti, hogy a járvány harmadik hullámát letörtük, lényegében le is győztük – osztotta meg Orbán Viktor közösségi oldalán a Kossuth rádióban elhangzott szavait.
COVID 2/192. Legyőztük a harmadik hullámot // We have beaten the third wave!
– írja a bejegyzésben. A videóban elhangzik az is, hogy a felnőtt emberek több mint 50 százaléka Magyarországon be van oltva. „Egész Európában, azt hiszem, első vagy második legjobb eredmény. Ezért kellő szerénységgel, de azt tudjuk mondani, hogy Magyarország ma a járvány szempontjából védettebb és biztonságosabb ország, mint bármely nyugat-európai ország” – fogalmazott.
A miniszterelnök a szokásos péntek reggeli interjújában beszélt egyébként arról is, hogy az ötmillió beoltott után milyen korlátozásokat oldanak fel, ilyen például, hogy megszűnik a kijárási tilalom, nem kell majd maszkot hordani az utcán, vagy hogy szabadtéri rendezvény 500 főig korlátozás nélkül megtartható.