Index Vakbarát Hírportál

Választási megállapodást kötött a DK és a Magyar Liberális Párt

2021. május 22., szombat 11:46

Megállapodott a Demokratikus Koalíció (DK) és a Magyar Liberális Párt abban, hogy az ellenzéki előválasztáson közösen indulnak. A DK támogatja Pest megye 1. számú választókerületében Bősz Anettet és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Sermer Ádámot is. Ezt Dobrev Klára jelentette be szombaton Facebookon elő videóban.

Dobrev Klára arról beszélt, örül, hogy egyre több párt csatlakozik az előválasztási megállapodáshoz, mert véleménye szerint a pártok érzik annak a fontosságát, hogy jövő áprilisban Orbán Viktor rendszerét csak így, közösen tudják leváltani. 

Nem elég győzni, olyan új Magyarországot kell felépíteni, ami nem csak demokratikus, nem csak köztársasági, hanem végre a sokakról szól, a sokak Magyarországát kell megteremteni

– fogalmazott a DK miniszterelnök-jelöltje, aki a héten a parlamentben a költségvetési vitáról tartott beszédében is hangsúlyozta ezt. Dobrev Klára kiemelte, hogy a Magyar Liberális Párttal ebben egyetértenek.

Óriási dolog, ami a két párt között történt az elmúlt másfél évben – mondta Bősz Anett, a Magyar Liberális Párt politikusa, hozzátéve, pártja mindent megtesz azért, hogy az előválasztás sikeres legyen, és hogy megtalálják a megfelelő jelölteket a jövő évi választásra. 

Dobrev Klára a legalkalmasabb arra, hogy vezesse a demokrata szövetségi rendszert

– jelentette ki Bősz Anett a Dobrev Klárával tartott közös online sajtótájékoztatón.

Rovatok