Index Vakbarát Hírportál

Órákon át feküdt vérben ázva az esőben a nyílt törést szenvedett nő

2021. május 23., vasárnap 12:18 | aznap frissítve

Súlyos balesetet szenvedett egy 74 éves nő, miután séta közben elesett, és az árokba csúszott. Az asszony eltörte a lábát, nyílt combcsonttörést szenvedett, a kiálló csont átszúrta a nadrágját, erősen vérzett, ráadásul négy-öt órán keresztül feküdt, miközben esett az eső – írja a rendőrség a közösségi médiában.

Végül Pálfi Mihály zászlós, a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság zsanai körzeti megbízottja találta meg, akit szabadnapján hívott fel egy férfi, aki elmondta, hogy a felesége elment valahova, de órák óta nem ment haza.

A feleségemnek segítettem a határban, aki hivatásos vadászként dolgozik. Ahogy az autóval visszafelé jöttünk a párommal, a falutól mintegy három kilométerre a lehúzott kocsiablakon keresztül meghallottuk az asszony kiabálását. Lenéztünk a domboldalon, és észrevettük az idős nőt az árokban, ahogy az esernyőjével integet

– mondta Pálfi Mihály, aki hozzátette, hogy pulóverrel és kabáttal takarták be, hogy melegen tartsák, amíg a mentősök kiérnek.

A balesetet szenvedő nő később elmesélte, hogy egy vadászleshez indult sétálni az erdőben, ám a visszaúton elfáradt, és szerette volna levágni, ezért letért a dűlőútról, majd elvesztette az egyensúlyát, elesett, és a lábtöréstől nem is tudott felkelni. Szerencséjére még időben megtalálták.

Rovatok