Index Vakbarát Hírportál

Závecz Research: népszerű a közvetlen elnökválasztás

2021. május 24., hétfő 13:46 | aznap frissítve

A kormánypárti szavazók csaknem fele is egyetértene a közvetlen államfőválasztás bevezetésével, illetve azzal, hogy 2022-ben majd csak a következő Országgyűlés, nem pedig a jelenlegi, Fidesz–KDNP-s többségű válassza meg Áder János utódját. Ez derül ki a Závecz Research közvélemény-kutatásából, amely a Telex birtokába jutott. A májusi, reprezentatív felmérés szerint a megkérdezettek 52 százaléka egyetért azzal, hogy Áder János köztársasági elnök utódját a jövő évi parlamenti választás után megalakuló új Országgyűlés válassza meg.

Ugyanakkor 35 százalék fejezte ki egyet nem értését, 13 százalék pedig nem tudott válaszolni a kérdésre. Pártpreferencia-megoszlás szerint: a kormánypárti szavazók 49 százaléka, az ellenzéki választók 61 százaléka, a pártot jelenleg nem támogatók 42 százaléka fejezte ki egyetértését azzal, hogy az új köztársasági elnököt már egy új összetételű parlament választhassa meg. 

A közvetlen elnökválasztás bevezetésével a megkérdezettek 56 százaléka egyetért, 30 százaléka viszont nem.

A kormánypártok nem vették tárgysorozatba az Országgyűlés igazságügyi bizottságában az MSZP alaptörvény-módosító indítványát, amely a köztársasági elnök megválasztásának szabályait módosította volna. Áder János 2022. március 13-án tölti ki második ötéves mandátumát. Az alaptörvény szerint utódját megbízatása lejárta előtt legalább 30, legfeljebb 60 nappal, azaz 2022 elején kell megválasztania az Országgyűlésnek.

Rovatok