Index Vakbarát Hírportál

Karikó Katalin megkapta a Semmelweis-díjat

2021. május 25., kedd 10:48

Nagy örömmel adtam át Karikó Katalinnak munkája és életműve elismeréseként a legrangosabb magyar egészségügyi kitüntetést, a Semmelweis-díjat – írja Kásler Miklós Facebook-oldalán.

Az emberi erőforrások minisztere úgy fogalmaz: „Semmelweis és Kati munkássága között fontos párhuzam van.”

Mindketten hittek a feltevésükben, és a rengeteg nehézség ellenére rendületlenül gyakorolták hivatásukat a betegek és az egész emberiség javára. Végül pedig az idő és a tények őket igazolták. Mélyen meghatott a gondolat, ami szerint szakmai pályánkat mindketten Szegeden kezdhettük el, akkor még nem sejtve, hogy évtizedekkel később ilyen jeles alkalomból láthatjuk viszont egymást. Szívből gratulálok, és bízom benne, hogy a számtalan hazai és nemzetközi elismerés mellett a Nobel-díj-bizottság is meghozza majd a tudományos eredményhez méltó döntést

– olvasható a Facebook-bejegyzésben. 

Rovatok