Index Vakbarát Hírportál

Mager Andrea: 5,4 millió négyzetméternyi ingatlant ajánl fel az állam kistelepüléseknek

2021. május 25., kedd 20:47

Összesen 5,4 millió négyzetméternyi ingatlanvagyont ajánl fel az állam a Magyar falu programban kistelepüléseknek. Összesen 2055 ingatlanról van szó, és 935 önkormányzat juthat ingyenesen a vagyonelemekhez – közölte kedden Budapesten, sajtótájékoztatón a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter.

Mager Andrea ismertette, hogy az érintett ingatlanokból mintegy 2,4 millió négyzetméter belterület. Az ingyenes vagyonátadásról szóló leveleket a tervek szerint ezen a héten, illetve június első heteiben küldik ki az önkormányzatoknak.

A miniszter segítő szándékúnak nevezte az intézkedést az állam részéről, amelynek célja, hogy az önkormányzatok értékhez juthassanak.

Az önkormányzatok elfogadhatják, de vissza is utasíthatják a felajánlást.

Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos közölte: az érintett települések polgármestereitől július 15-éig várják a nyilatkozatokat – képviselő-testületi határozattal megerősítve – arról, hogy átveszik-e a felajánlott ingatlanokat. Ezt kormányzati és országgyűlési jogalkotási feladat is követi, melynek eredményeként 2022. január 1-jétől tudnak elindulni a vagyonátruházási eljárások.

Mager Andrea felidézte: az elmúlt években többször megfogalmazták és a gyakorlatban is megkezdték az állami vagyongazdálkodási rendszer átalakítását. Ennek két legfontosabb eleme, hogy a jövőben is biztosított legyen az állami közfeladatellátáshoz kapcsolódó, stratégiai célok megvalósításához szükséges vagyon, másrészt azok a vagyonelemek, amelyek ezeknek a céloknak az eléréséhez bizonyítottan nem járulnak hozzá, más, a társadalom szempontjából hasznos célok megvalósítását segíthessék elő – fogalmazott a miniszter.

Ennek a kettős kormányzati célkitűzésnek a fényében vált nyilvánvalóvá egy kapcsolódási pont az állami vagyongazdálkodás átalakítása, valamint a magyar kistelepülések népességmegtartó erejét növelő Magyar falu program között – mondta. Kifejtette, hogy az új program olyan, lokális jelentőségű vagyoninjekciót adhat, ami hozzájárul a Magyar falu program hosszú távú céljainak eléréséhez.

A miniszter megjegyezte, a jelenlegi jogszabályi körülmények közt is van rá lehetőség, hogy ingyen adjanak át az önkormányzatok számára vagyonelemeket, azonban ez hosszadalmas, és több kérdést tisztázatlanul hagyó folyamat. Ezen egy célzott programmal lehet segíteni, amely a kormány szándékai szerint a Magyar falu program társadalompolitikai és településfejlesztési céljaihoz jobban igazodik – fűzte hozzá. Jelezte: áttekintették a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő közvetlen kezelésében rendelkezésre álló állami vagyont és megvizsgálták, hogy mely vagyonelemek segítik a Magyar falu program céljait.

Rovatok