A magyar nyelv keletkezése háromezer éves múltra tehető, világszerte mintegy tizenhárommillióan beszélik, amivel a Föld több mint hétezer nyelvet számláló rangsorában a 96. helyen áll. Akadnak, akik mekegősnek tartják, de legszebbnek mondott szavainkban, a cipőfűzőben és a fülolajban nincs is e hang.
„Teljességgel érthető, ha a magyar nyelvet beszélők úgy érzik, hogy anyanyelvünk egy furcsa, elszigetelt képződmény Európa közepén” – nyilatkozta az Indexnek Gugán Katalin, a Nyelvtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa. Mindezt azzal magyarázta, hogy a magyar nyelv réges-régen elvált az uráli nyelvrokonaitól, továbbá a térbeli távolság is nagyon nagy a magyar nyelvet beszélők és a legközelebbi nyelvrokonok között, vagyis ezek a tényezők együttesen okozzák, hogy a nyelvrokonság nem érzékelhető számunkra úgy, mint a körülöttünk élő szláv, germán és újlatin nyelveket beszélők számára. A szláv nyelvek is jóval később váltak el egymástól, a germán nyelvek is, az újlatin nyelvek is, ezért a beszélőik számára is nyilvánvaló ezeknek az összetartozása.
„Minden ellentétes híreszteléssel szemben egyértelmű, hogy a magyar nyelv az uráli nyelvcsaládhoz tartozik, amit tudományos körökben senki nem vitat” – mondja Gugán Katalin, hozzátéve, hogy rokonság tekintetében tehát nyelvünk elszigeteltsége nyilvánvalóan nem igaz, vagyis a magyar nem olyan, mint a baszk vagy a japán, amely nyelveknek csakugyan nincsenek rokonai.
A magyar nyelv életkorának meghatározásához azt kell először vizsgálni, hogy mit tekintünk a nyelv születési időpontjának. Vagyis ha azt vesszük figyelembe, mikor vált ki a rokon nyelvek közül, akkor valóban állíthatjuk, hogy a magyar kb. 2500-3000 éves, hiszen a magyar nyelvet beszélők időszámításunk előtt 1000 és 500 között váltak ki az ugor nyelvközösségből. Ugyanakkor minden nyelvre igaz, hogy van őse, vagyis egyik sem a semmiből jött, ám valódi keletkezése írásos emlékek híján a régmúlt homályába vész, kivéve a mesterséges nyelveket, amilyen például az eszperantó, amelyet 1887-ben mutatott be a nagyközönségnek a megalkotója.
A Mézga család történetéről szóló közismert rajzfilmsorozat készítői is foglalkoztak már a magyar nyelv változásával, és aki látta a sorozatot, valószínűleg eljátszott a gondolattal, hogy ha ma ősi magyar nyelven szólna hozzánk valaki, vajon értenénk-e belőle akár egy kukkot is. A nyelvész válasza erre az, hogy érdemes belegondolni, micsoda hatalmas időtávokról van szó, hiszen az ősmagyar nyelvről nagyjából az időszámításunk előtti 1000-től a honfoglalásig tartó időszakig beszélhetünk, amely időszak jóval hosszabb annál, mint amennyi idő a honfoglalástól napjainkig eltelt. Vagyis nagyon valószínű, hogy réges-régen olyan volt a magyar nyelv, amit ma már nem értenénk meg. Nyolcszáz évvel ezelőtt azonban már hasonlított a mostanira, hiszen legkorábbi írásos emlékünk, a Halotti beszéd napjainkban is felismerhető szavakat tartalmaz.
A legelső összefüggő szövegű magyar nyelvemlék a XII. század végéről maradt fenn.
A Halotti beszéd szövege betű szerint így kezdődik:
Latiatuc feleym zumtuchel mic vogmuc. ysa pur es chomuv uogmuc. Menyi milostben terumteve eleve miv isemucut adamut. es odutta vola neki paradisumut hazoa. […]
A mai irodalmi nyelven pedig így értelmezhetnénk:
Látjátok, feleim, szemetekkel, mik vagyunk! Bizony, por és hamu vagyunk! Mennyi malasztban teremté elsőnek Isten mi ősünket, Ádámot, és adta vala neki paradicsomot házává. […]
Gugán Katalin szerint amennyiben a Halotti beszéd eredetijét meghallgattatnánk egy mai magyar nyelvet beszélővel, vélhetően valami olyasmit mondana, hogy olyan az, mint valami távoli nyelvjárás, ami azért még éppen érthető.
„Mennyi idő alatt formálódik a nyelv, amíg végül felismerhetetlenné válik a korábbi változathoz képest? Azért érdekes kérdés ez – mondja a nyelvész –, mert nem lehet rá konkrét választ adni, hiszen a nyelvek ebből a szempontból is különböznek, és a változás mindig függ a társadalmi, történelmi változások ütemétől. Léteznek kimondottan konzervatív nyelvek, illetve vannak gyorsabban változóak. Érdekes ilyen szempontból például az elszigetelt izlandi nyelv, amelyről köztudomású, hogy ezer év alatt is keveset módosult, míg ezzel szemben az angol nyelv igencsak dinamikusan változott az idők folyamán.”
„Ennek a megválaszolásához azt kell vizsgálni, hogy kinek a szempontjából tesszük fel a kérdést – mondja Gugán Katalin. – Hiszen a csecsemők a velük született nyelvelsajátítási képességnek köszönhetően ugyanolyan könnyen megtanulják a magyart, mint ahogy megtanulnak bárhol bármilyen nyelvet. Az pedig, hogy második nyelvként mennyire nehezen tanulható, nos, az attól függ, mi a tanuló anyanyelve, illetve milyen idegen nyelveket tanult már, vagyis hogy milyen közös vonásokat tud felfedezni a tanulandó nyelv és az ismeretei között. Egy finn anyanyelvű például valószínűleg könnyebben tudja megtanulni a magyart, hiszen mindkét nyelvben első szótagi hangsúly van, illetve jellemző a magánhangzó-harmónia, míg az indoeurópai nyelvek beszélői nyilván nehezebben boldogulnak a magyar bizonyos vonásainak az elsajátításával.”
Gyakran hallani, hogy az idegenek számára sajátos, „mekegős” nyelv a magyar. Gugán Katalin nagyon kíváncsi lenne arra, hogy ez a mondás csakugyan külföldiektől származik-e. A nyelvész azt mondja, ő maga egyszer hallott külső visszajelzést a nyelvünkről, amikor egy barátjával Németországban beszélgetett egy étteremben, és két német azt tudakolta tőlük, finnül beszélnek-e. Amikor megtudták, hogy nem, hanem magyarul, azt válaszolták, éppen ez lett volna a második tippjük, ugyanis a hangzás alapján érzékelték, hogy nem indoeurópai nyelven társalognak.
Nyelvészeti szempontból azonban kifejezetten nehéz mit kezdeni azzal, hogy mit tekintünk mekegős hangzásnak. Ha arra gondolunk, hogy a gyakori e hangokat, akkor igaz ugyan, hogy csakugyan ez a leggyakoribb magánhangzónk, ám nem sokkal gyakoribb, mint az a hang. De a mekegősség érzete abból is adódhat, hogy a magyar úgynevezett szótag-időzítésű nyelv, vagyis a szótagok időtartama nem függ a hangsúlyviszonyoktól. Ugyanilyen nyelv egyébként a francia is, amelyről viszont nem szokás azt állítani, hogy mekegős.
Ha viszont nem mekegős a magyar nyelv, akkor akár szép is lehet. Közkeletű vélekedés, hogy a külföldiek egyik legszebb szavunknak a cipőfűzőt tartják. Kosztolányi Dezső, a szép szavak nagy mestere pedig a fülolaj szavunk csengését tartotta a legszebbnek, miközben a disznó hangzását sem vetette meg. Gugán Katalin azonban a nyelv a szépségét nem tudományos, hanem szubjektív kategóriának tekinti, és azt mondja, nyilván mindenki szépnek tartja a saját anyanyelvét, de a nyelv szépségét nem lehet egzakt módon mérni.
Azt azonban meg lehet mérni, hogy hányan beszélik világszerte, és a mérés eredménye az, hogy körülbelül 13 millióan. Létezik erről egy adatbázis, amely számontartja a világ összes beszélt nyelvét, és ebben az adatbázisban jelenleg 7139 nyelv szerepel. Ugyanebben az adatbázisban van egy kétszázas lista, melyben azok a nyelvek szerepelnek, amelyeket világszerte a legtöbben beszélik. Ennek a kétszáz nyelvnek a beszélője teszi ki a világ népességének a 88 százalékát, ami azt jelenti, hogy kevés olyan nyelv van, amelyet sokan beszélnek, de ebben a kétszázas listában a magyar bizony ott szerepel, méghozzá az előkelő 96. helyen.
(Borítókép: A Halotti beszéd részlete a Pray-kódexben)