Index Vakbarát Hírportál

Müller Cecília: Még nincs vége a járványnak

2021. május 25., kedd 13:25

Magyarország nagyon sikeres a védőoltások beadása terén – mondta az országos tiszti főorvos a közmédiának a Tolna megyei Faddon, ahol a Magyar Honvédség oltóbuszán adtak be második körös Pfizer-oltásokat.

Müller Cecília hozzátette, hogy a beoltottak száma már bőven meghaladja az ötmilliót, ugyanakkor hangsúlyozta a második oltás fontosságát is, hiszen csak az nyújt teljes, hosszan tartó védettséget. Az országos tiszti főorvos köszönetet mondott azoknak, akik megbíztak a szakemberekben, és biztonságosnak, hatásosnak tartják az oltóanyagokat.

Egy új betegség esetén természetes az emberekben az idegenkedés, ráadásul a külső szemlélőnek úgy tűnhetett, hogy a védőoltások robbanásszerűen kerültek piacra. Ez nem így volt, hiszen a vakcinák hosszú ideje fejlesztés alatt vannak. Korábban a sárgaláz elleni védőoltás is a vektorvakcinák technológiájával készült, és az mRNS-vakcinának is tízéves története van 

– mondta az országos tiszti főorvos, hozzátéve: büszke az egészségügyi dolgozókra, az óriási teljesítményükre, Magyarországon nem volt ellátatlan beteg, nem feküdt senki a kórházak folyosóin.

Magyar készítésű gyógyszereket fejlesztettünk ki félelmetes gyorsasággal a járvány ideje alatt, úgy, hogy a faviripavirt, remdesivirt Magyarországon gyártották. Tapasztalataink és tudásunk alapján indokolt az, hogy a magyar oltóanyaggyár is elinduljon, részben önellátóvá kell válni a magyar emberek biztonsága érdekében

– fogalmazott. Müller Cecília kiemelte, hogy a járványügyi készültséget folyamatosan fenn kell tartani, mert nincsen vége a pandémiának, de ha a vírus nem talál fogékony szervezetet közöttünk, máshová vándorol, ezért a védőoltásoknak nagy jelentőségük van – tette hozzá.

Mint mondta, nem lehetetlen megszabadulni a kórokozótól, példaként említve, hogy a WHO egyszer már himlőmentesnek nyilvánította a világot. 

Hozzátette, mindaddig fenntartják az oltóbuszok működését, amíg igény van rájuk. Öt oltóbusz járja az országot, amelyeken naponta átlagosan 180 embert tudnak beoltani. A buszok a városoktól távol lévő helyekre, illetve kistelepülésekre viszik el az oltást.

(Borítókép: Müller Cecília országos tisztifőorvos és Vekszler Péter orvos ezredes a Tolna megyei Faddon a honvédség oltóbuszában 2021. május 25-én. Fotó: Kiss Dániel / MTI)

Rovatok