Mit jelent az, hogy valaki olvasópszichológus?

Az olvasópszichológus elnevezés egy pszichológust jelöl, aki az irodalomterápia módszerével dolgozik. Vagyis engem, ez vagyok én. De igazából csak el kellett neveznem valahogy az Instagram-oldalt, és a Jakobovits Kitti pszichológus és irodalomterapeuta nem igazán felhasználóbarát. A lényeg, hogy ez nem hivatalos foglalkozás, inkább csak fantázianév.

Mit csinál akkor egy irodalomterapeuta?

Egy irodalomterapeuta tulajdonképpen az irodalmi szövegeket használja fel annak érdekében, hogy a hozzá fordulókon segítsen. A kategória nagyon tág, hiszen a módszert nagyon sokan alkalmazhatják, pedagógusok, pszichológusok, könyvtárosok, az egészségügy vagy az oktatás más területein dolgozók, és még sorolhatnám.

Általában kik és milyen problémával fordulnak irodalomterapeutához?

A módszer sokoldalú alkalmazása miatt az is nagyon változatos lehet, kik és mivel keresnek fel egy irodalomterápiás szolgáltatást. Gyerekektől idősekig, nők és férfiak egyaránt fordulhatnak hozzájuk, attól függően, milyen típusú irodalomterápiáról beszélünk. Talán közös vonásként említhető, hogy az érdeklődők nagy része már eleve szeret olvasni és nyitott az irodalom világára, és ezért gondolja úgy, hogy segítség lehet számára valamilyen elakadás vagy kérdés megoldásában. Hozzám legtöbbször fiatal felnőttek és felnőttek jönnek. A leggyakoribb problémák pedig a különböző életvezetési nehézségek, párkapcsolati elakadások, szülőkkel, rokonokkal való kapcsolat, pályaválasztás vagy általánosabb önismereti kérdések.

Ezeken hogyan lehet segíteni az irodalommal?

Nagyon szerteágazó lehet, hogy kinek és miben segít, de épp ez a sokszínűség teszi olyan érdekessé. Az az alapkiindulás, hogy egy szöveg közös elolvasása vagy épp a szöveg megalkotása kiváló lehetőség arra, hogy a róluk való beszélgetés során további, önismeretet fejlesztő vagy a mentális egészséget megőrző, illetve javító folyamatok induljanak el. Ezt pedig sokféle keretbe lehet ágyazni.

A filmekben gyakran előfordul, hogy a nyomozó a könyvespolcon felhalmozott könyvek címéből és témájából fejti meg az olvasó – legyen az az áldozat vagy az elkövető – személyiségét. Mit mondanak el rólunk a könyveink?

Közvetlenül a könyvről a személyiségre vonatkoztatni bármit is igen leegyszerűsítő lenne, ugyanakkor nyilvánvalóan informatív, hogy valaki mit olvas, milyen kulturális és szellemi tartalmakat fogyaszt, hiszen ezek mind formálják a belső világunkat. Csak azt nem látjuk kívülről, hogy pontosan hogyan, milyen utakon teszik ezt.

Ha azt akarjuk megtudni, hogy milyen kapcsolat van a kettő – olvasmány és psziché – között, azt kell megkérdeznünk akár magunktól, akár mástól. Az már sokkal többet elárul, ha végiggondoljuk, tetszett-e a könyv. Ha igen, miért, ha nem, miért nem, hogy érzem magam tőle, mit váltott ki belőlem, milyen emlékeket idézett fel, hol találkoztam a saját életemben hasonlóval, mit gondolok az általa felvetett kérdésekről? Mit viszek magammal belőle, mit tanított, mire világított rá? És ha a könyvespolcnál maradunk, akkor: miért szenteltem neki helyet rajta? Ha már nyomozunk, akkor nyomozzunk alaposan.

Hány könyvből lehet „kiolvasni” egy ember személyiségét?

Ahányat csak elolvas, vagy inkább sajnos semennyiből. Bármilyen szöveg kapcsán el lehet beszélgetni az előbbi kérdésekről, és akkor egy kicsit közelebb juthatunk ahhoz, milyen is az illető olvasó, de az irodalom sem egyenes és az egyetlen út egy személyiség megismeréséhez. Sajnos az irodalomterápia sem mindenható, ahogy egyik segítő szakma vagy terápiás vonal sem, és még amúgy sem sikerült senkinek megfejtenie egy ember személyiségét. Bonyolultabbak vagyunk ennél.

Mit tanulhatunk magunkról a könyvekből? Egyáltalán milyen típusú könyvek alkalmasak erre? Vagy mindegy, mit olvasunk, csak olvassunk?

Sok mindent megtanulhatunk, és tulajdonképpen ehhez mindegy is, hogy mit olvasunk. Pontosabban irodalomterápiás szempontból természetesen nem, egyáltalán nem mindegy, de olyan értelemben mégis az, hogy bármilyen szövegről elindulhat a beszélgetés. Ha elolvastuk, akkor máris kapcsolódtunk hozzá, és kialakult valamilyen viszony, ami érdemes lehet a feldolgozásra. Ez igaz inkább az otthoni, szakember nélküli olvasásra.

Egy terápiás foglalkozásnál sem számít, hogy milyen könyv kerül le a polcról?

A célzott irodalomterápia során az olvasást szakmailag megalapozott szempontok mentén történő szövegválasztás előzi meg, így ott egyáltalán nem random, hogy milyen szöveggel dolgozunk. Az önálló olvasást és az irodalomterápiát fontos külön kezelni, annak ellenére hogy kétségtelenül sok közös motívum van bennük, csak az egyik egy otthoni elfoglaltság tudatosabb csináld magad változata, a másik egy magas szintű háttértudásra alapozott segítő szakma.

A közös motívumok alatt pedig olyanokat érthetünk, mint hogy a könyvek által pontosabban megérthetjük saját érzelmeinket vagy viselkedésünket. Megismerhetünk új nézőpontokat, választ kaphatunk régóta fennálló kérdésekre, sőt kaphatunk újakat, amelyeken gondolkodnunk kell. Néhány mondatban szinte lehetetlen megfogalmazni, mit tanulhatunk általuk magunkról.

Mi a véleménye a gyakran sikerlistára kerülő különböző önsegítő könyvekről?

Értem, hogy miért tudnak ennyire sikeressé válni, de ez nem mindig egyenlő azzal, hogy egyet is értek a jelenséggel. A műfaj megkerülhetetlen, pszichológusként főleg tudomásul kell venni a létezését, és ez mind rendben is van, amíg a helyükön kezeljük a dolgokat. Hozzám is sokan jelentkeznek be úgy, hogy előtte olvastak egy-két ilyen típusú könyvet, és az elindított bennük valamit, amivel foglalkozni szeretnének. Ez a szerencsés forgatókönyv, és az ilyen típusú könyveket szerintem erre érdemes használni: elindulni segítenek, viszont a célig már nem tudnak elkísérni, a szakember által kísért belső munkát nem lehet velük megspórolni. Irodalomterapeutaként is érdekes a kérdés, hiszen a „segítő/gyógyító szövegek” kifejezést hallva sokan az önsegítő könyvekre asszociálnak, miközben az irodalomterápia elsősorban a szépirodalmi szövegekből indul ki.

Mi a különbség?

A kettő között a különbség szerintem az, hogy az önsegítők deklaráltan és egyszerű lépéseket ígérve akarnak segíteni, míg a szépirodalomnak igen ritkán van ilyen kimondott célja. Mégis vagy talán épp ezért tud mélyebb szinteken is hatni. Nem szűkítette le a célját arra, hogy könnyen befogadható instant megoldásokat nyújtson, ezért sokkal több lélektani tartalom maradhatott benne, amihez aztán talán kicsit több energiabefektetéssel, de valóban kapcsolódni tudunk.

Hogyan segíthet egy könyv, az olvasás a lelkiállapotunkon?

Ha az a kérdés, hogy közvetlenül a lelkiállapotunkon, hangulatunkon hogyan tud segíteni, akkor elég csak arra gondolnunk, hogy milyen érzés belefeledkezni egy könyvbe. Úgy olvasni órákon át, hogy nem is érezzük, mennyi idő telt el, és eszünkbe sem jutnak a mindennapi teendőink.  Sok tudományos kutatás vizsgálja az olvasás közvetlen hatásait, és már sok bizonyíték született arról, hogy valóban erőteljes fiziológiás változásokat tud előidézni. Olyan, az egész testünket érintő reakciókat, amelyek nyugodtabbá, ezáltal testileg és lelkileg is egészségesebbé tesznek bennünket.

Milyen mélyebb változásokat tud előidézni a belső világunkban?

Rengeteg szempont van, ami mentén a segítségünkre lehet egy könyv. Megmutathatja, nem vagyunk egyedül a kérdéseinkkel, érzéseinkkel, problémáinkkal. Megmutathat új nézőpontokat és alternatív útvonalakat. Mindezeket konkrét szavakká formálja, amelyeket később mi is használni tudunk, ha önmagunkról beszélünk.

Sajnos nem úgy működik, mint egy gyógyszer, hogy bevesszük, és csak várjuk az eredményt. A legtöbb dolog azon múlik, ami az olvasás után jön.

Lehet olyan eset, amikor egy könyv nem segít, inkább rombol?

Rombolni egy könyv szerintem nem tud, viszont ha nincs meg ez az utánkövetés, okozhat bonyodalmakat. Ha valamit felkavart bennem, olyan dolgot hozott felszínre, amellyel nehéz megküzdenem, vagy nagyon erős negatív érzelmi reakciókat váltott ki belőlem, még fontosabb, hogy ne maradjunk egyedül velük. Még nagyobb szükség van arra, hogy kezdjünk ezekkel valamit. A nehéz olvasmányokat is erőforrássá lehet alakítani, sőt.

A TÁRKI által tavaly nyáron készített online felmérés szerint a könyvolvasók átlagosan 37 könyvet olvasnak egy évben. A hobbiolvasók – a válaszadók 21 százaléka – legfeljebb tíz könyvet, a válaszadók hatoda – 18 százaléka – azonban ötvennél is több könyvet olvas el évente. Ez sok vagy kevés?

Nehéz ezt így megállapítani, ha a darabszámon túl semmi más adatot nem tudunk. Mármint persze, össze lehet hasonlítani például más országokéval, és akkor hozzájuk viszonyítva lehet mondani, hogy sok vagy kevés. De ezek akkor is csak számok maradnak, az olvasás pedig abszolút nem a számokról szól.

Az olvasó közösségekben nagyon gyakori a mennyiségi összehasonlítás meg a darabszámokra alapuló kihívás. Emellé meg folyton azt kapjuk, hogy társadalmi szinten milyen keveset olvasunk. Mindennek pedig az az üzenete, hogy akkor vagyunk valódi olvasók, ha nagyon sok könyvet olvasunk. Ez azonban felesleges nyomást gyakorol az emberre, amivel el is veheti az olvasás igazi értelmét. Ha minél több könyv elolvasását tűzöm ki célul, az olvasásom felületessé válhat, az élmény egy kipipálandó feladatlistává alakulhat, és nemhogy reflektálni nem, de emlékezni sem fogok arra, amit olvastam.

Ennél sokkal jobb megoldás, ha a saját tempómat követem, és úgy olvasok, ahogy az jólesik vagy ahogy arra szükségem van. Év végén ebből is kijöhet egy szám, de ne az minősítsen arról, hogy milyen olvasó vagyok.

Miként ösztönözhetők az emberek arra, hogy minél többet olvassanak?

Mostanában nagyon sokan foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Rengeteg nyilvános online könyvklub alakul, annál is több bookstagram meg booktube felhasználó lép színre. A könyves influenszervilág abszolút virágzik, ami nagyon sok embert indított el az olvasás irányába. Emellett persze nagyon helyesen ott vannak a hagyományos irodalmi rendezvények, könyvtári programok, egyéb offline szolgáltatások, amelyek valamennyire lefedik azokat a területeket, ahova a közösségi média nem ér el.

Igazán sikeressé szerintem akkor tud válni bármilyen misszió, ha a konkrét könyvek, szerzők, témakörök bemutatása mellett általánosan az irodalom szeretetére vagy olvasási élményére is fókuszál, és annak örömével próbálja megismertetni az embereket. Az mindenkinek más lesz, hogy milyen könyveket szeret olvasni, és erre érdemes rávezetni őket: hogy találják meg az irodalomban azt, ami nekik személyesen fontos.

(Borítókép:  Jakobovits Kitti. Fotó:  Jakobovits Lili)