Index Vakbarát Hírportál

A magyar fiatalok többsége szerint a koronavírus nem volt hatással az életére

2021. május 27., csütörtök 18:39

Ugyan csak június végén mutatják be a nagymintás ifjúságkutatás gyorsjelentését, de már most néhány fontos adattal rukkoltak elő a kutatás készítői.

Négyévente készül nagylátlelet a 15–29 év közötti korosztályról, amely a koronavírus-járvány ellenére sem maradt el. Székely Levente, a kutatás vezetője elárulta, hogy ugyan több időt vett igénybe az adatok felvétele, de a Társadalomkutató a vírus ellenére is fontosnak tartotta, hogy pontos kép rajzolódjon ki a fiatalokról, ugyanis

Ez az életszakasz, amelyben minden fontos történik.

– kommentálta a szociológus.

A hatodik alkalommal, nyolcezer magyarországi és négyezer külhoni magyar fiatal bevonásával készült felmérés célja, hogy rögzítse és elemezze az iskolai tanulmányokat folytató, majd önálló életet kezdő korosztály sarkalatos életeseményeit, jellegzetes problémáit, a jövőre vonatkozó terveit.

A Társadalomkutató öt videóban mutatja be, hogy ebben az életszakaszban a fiatalok életét milyen folyamatok, életesemények, problémák alakítják, valamint az ezekre adott válaszuk is kiderül.

Az első videó a több mint egy éve megjelent koronavírus-járvánnyal kapcsolatos kérdésekre adnak választ a fiatalok. Székely Levente kutató kiemelte, a válaszadók kevesebb mint fele, negyven százaléka érzi úgy, hogy a vírus befolyásolta az életét, és hatvan százalékuk vélekedik úgy, hogy nem volt hatással rá.

Elsősorban az online térben töltött idő MENNYISÉGÉNEK VÁLTOZÁSÁT TAPASZTALTÁK, ÉS VÉLHETŐEN EMIATT A CSALÁDDAL ÉS A BARÁTOKKAL OFFLINE TEVÉKENYSÉGEKKEL TÖLTÖTT IDŐ MINŐSÉGE ÉS ANNAK MENNYISÉGE IS FELÉRTÉKELŐDÖTT a SZÁMUKRA.

A kutatás vezetője kiemelte, hogy a fiatalok sportolási lehetőségei negatív irányba változtak a járvány hatására, ami meglátszik a sportolók arányán is. 

Az Ifjúságkutatás eredményei június végén jelennek meg, addig pedig rövid videók formájában kapunk betekintést a fiatal korosztály helyzetéről.

Ilyenek a mai fiatalok!

(Borítókép: fiatalok a terasznyitás első napján Budapesten. Fotó: Bodnár Patrícia / Index)

Rovatok