Ellopták a benzint a balatoni vízimentők kikötőben tárolt hajójából – számolt be róla a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata.
A magyar tengeren dolgozó életmentők portáljukon tájékoztatnak róla, hogy megdöbbenve vették tudomásul, hogy valaki, vagy valakik a Yukon nevű hajójukból leszívták a benzint, amikor az egyik kikötőben állt a jármű. Ezt a tolvajok azzal tetézték, hogy a hajó üzemanyagtartályába vizet töltöttek, ami jelentős műszaki kárt is okozott.
A vízimentők elmondják, hogy tönkretett hajójukat épp kölcsönadták, ami a meteorológiai oszlopok platformjainak módosításához szolgált segítségül.
Belegondolni is rossz, mi történhetett volna, ha egy olyan hajónkkal csinálják ezt, amit emberek megmentésére szerettünk volna épp használni
– írja a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata.
Végül arról is hírt adnak, hogy a Yukont már javítják, illetve hamarosan újra a Balatonnál élők és pihenők javát szolgálhatja.
Ez a szerencsétlen eset nem akadályoz meg minket abban, hogy minden erőnkkel és töretlen lendülettel készüljünk a nyárra, hiszen a bajba jutottaknak szüksége lesz a segítségünkre!
– hangsúlyozzák a vízimentők.