Az újjáéledt orosz–magyar levéltári együttműködés alatt átadott dokumentumok alapján bepillanthatunk a Komintern működésébe és ezáltal a Szovjetunióban élt magyar kommunisták kapcsolatrendszerébe, árulásokkal, kivégzésekkel teli mindennapjaiba.
A Kommunista Internacionálé (Komintern) és a szovjetunióbeli magyar kommunista emigráció kapcsolatrendszerét középpontba állító, Magyarországon eddig zömében nem publikált, nehezen hozzáférhető orosz levéltári iratokból és képi dokumentumokból nyílik online kiállítás a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB) gondozásában.
A magyar politikai, gazdasági, tudományos és kulturális élet 1945 utáni szovjetizálásában és a rendszer fenntartásában szerepet játszó személyekhez köthető, elektronikus másolatban bemutatott dokumentumok eredetijét az Orosz Állami Társadalom- és Politikatörténeti Levéltár (RGASZPI) őrzi.
Az 1919 és 1943 között regnáló Komintern neve és szerepe mára nagyrészt feledésbe merült, pedig nem egyszerűen a kommunista pártokat laza szövetségbe tömörítő világszervezetről van szó, hanem a várt és tervezett világforradalom kádereinek gyűjtőhelye, kiképzésüknek pedig első számú felelőse volt. A kezdetektől erősen centralizált szervezet ugyan folyamatosan a szovjet pártvezetés befolyása alatt állt, eleinte mégis élvezett bizonyos fokú önállóságot. Sztálin hatalomra kerülése után ezt is felszámolta, majd a Komintern működését és káderpolitikáját pont ugyanolyan vaskézzel irányította, mint a szovjet pártét.
A szervezet létrehozásánál a Kommunisták Magyarországi Pártjának (KMP) képviselői is jelen voltak, vezetésében és funkcionáriusai között végig ott találjuk a magyar kommunistákat is.
Bár a dokumentumok egy szeletét kutatók már ismerték, számos része először kerül nyilvánosságra.
A sokszor oroszul vagy németül, kézzel vagy géppel írt feljegyzésekből, levelekből árulásokkal, vádaskodásokkal és kivégzésekkel tarkított életutak bontakoznak ki. A kommunista emigráció soraiban mindenki múltjában találhattak „sötét foltot”, és az életben maradás sokszor hajszálon múlt.
A feltárulkozó sorsokat nyomon követve az ember akár meg is sajnálhatná a saját privilégiumaikért, pozícióikért, de sokszor életükért elv- és harcostársaikat többször is eláruló, folyamatosan rettegő funkcionáriusokat.
A kiállításról Földváryné Kiss Rékát, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökét kérdeztük.
Hogyan kerültek a közismerten titkolózó orosz intézetekből a bemutatott anyagok Magyarországra?
Ez egy hosszabb távú együttműködés része, amelynek első jelentősebb eredménye a gulágra hurcolt magyar állampolgárok nyilvántartó kartonjainak átadása volt. Ugyanennek a kétoldalú levéltári együttműködésnek az eredménye az 1953 előtti iratokat őrző intézménnyel létrejött kooperáció. De ez a kiállítás csak egy figyelemfelhívás, ugyanebben a témában készül egy nagyobb szabású dokumentumkötet is, amely a kutatók és a nagyközönség számára is elérhető formában válogat a magyar kommunisták szovjetunióbeli működésével kapcsolatos iratokból. Ez jelenleg csak a pártapparátus iratait jelenti, például a titkosszolgálatok működése során keletkezett dokumentumok döntő része a mai napig titkosított, így a kutatók számára hozzáférhetetlen.
Milyen a viszony az orosz levéltár munkatársaival?
Kitűnő, ami azért fontos, mert a XX. század viharos történelme Oroszországban is mind a mai napig meghatározó, és kényes emlékezetpolitikai vitákat gerjeszt. Ezért nagyon megbecsülünk minden kapcsolatot, ami lehetőséget jelent az orosz levéltárakban való kutatásokra. Készül egy másik, várhatóan ugyancsak nagy érdeklődésre számot tartó kötetünk az Orosz Állami Legújabb Kori Történeti Levéltárral (RGANI) együttműködve. Ez az intézmény az 1953 utáni források gyűjtőhelye, így az 1956-os forradalommal kapcsolatos iratoké is. Többet közülük csak a közelmúltban oldottak fel a titkos minősítés alól, ezeket korábban még senki sem kutathatta. A készülő kötet a legfőbb pártvezetők, Kádár és Hruscsov, illetve Kádár és Brezsnyev közötti találkozók anyagából és az azok előkészítéséről szóló tárgyalások dokumentumaiból válogat. Ez a kiállítás az orosz levéltárakkal közös munkáinkra szeretné felhívni a figyelmet.
Miért különlegesek a kiállított dokumentumok?
Egy részüket kutatók korábban már kezükbe vehették, másik részük eddig nagyrészt ismeretlen volt Magyarországon. Az iratok, amelyek az Orosz–Magyar Levéltári Vegyesbizottság együttműködése keretében jutnak el hozzánk, adalékokkal szolgálnak Rákosi, Gerő, Nagy Imre, Révai 1945 előtti működéséről, amiről a közvélemény általában kevesebbet tud. Jól látható például, hogy a Rákosi körüli személyi kultusz már a harmincas években, a spanyol polgárháború alatt elkezdett kiépülni. A francia internálótáborok foglyai által készített, a kiállításon is bemutatott újságokban olyan mondatokat lehet olvasni, hogy
Rákosi korunk legnagyobb magyarja, a magyar géniusz.
A dokumentumokból az is egyértelműen kitűnik, hogy a Komintern pártjai valóban kiépítettek egy párhuzamos illegális apparátust, és hamisított útlevelek, valamint más, törvényen kívüli eszközök segítségével átfogó együttműködés valósult meg a világforradalom helyi sejtjei között.
Külön érdekesség, hogy az iratokban számos olyan névvel találkozhatunk, akik az ismert személyek helyett játszhattak volna főszerepet Magyarország életében, azonban a sztálini terror áldozataivá váltak. Ehhez sokuk esetében hozzájárultak a mindennapossá vált feljelentések is. Láthatjuk, hogy melyek voltak az 1945 után Magyarországra importált hatalmi mechanizmusok, hogyan zajlottak a belső frakcióharcok, az egymás közötti leszámolások, milyen eszközöket vetettek be a hatalom megszerzése és megtartása érdekében. Mivel azonban a titkosszolgálati anyagok továbbra sem kutathatók, csak a felszínét karcolgatjuk a tudásnak. Azonban így is látszik, hogy 1945 után egy mindent túlélt, mindent megtapasztalt garnitúra került Magyarországon hatalomra.
Az iratok különlegességéről Kolontári Attila, Magyarország és a Szovjetunió kapcsolatainak kutatója elmondta azt a kevesek által ismert tényt, hogy Moszkvában működik magyar levéltári delegátus. A jelenleg Müller Gabriella által betöltött pozícióban dolgozó szakemberek feladata, hogy magyar vonatkozású iratokat tárjanak fel és a másolatokat juttassák haza, emellett a helyszínen koordinálják a közös projekteket. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a most bemutatott anyag sok esetben nem tartalmazza a teljes iratot, ezért inkább egy mozaikszerű képet mutat a két világháború közötti magyar kommunista emigrációról.
Arra a kérdésre, hogy mi volt a legnagyobb felfedezés a mostani iratokban, Kolontári Attila így válaszolt:
Nem mondanám, hogy volt egy nagy felfedezés, újdonság, inkább több apró, érdekes pontot emelnék ki. Több vezető magyar kommunista életének egy-egy pillanatába tekinthetünk bele, akik közül sokan évtizedekkel később, 1945 után szerepet játszanak Magyarország szovjetizálásában. Számomra nagyon tanulságos volt a sztálini repressziókkal kapcsolatos dokumentumok köre. Hogyan próbálja a magyar kommunista emigráció túlélni a tisztogatásokat – persze jelentős részének nem sikerült –, hogyan élik meg ezt az időszakot, milyen magatartást tanúsítanak. A dokumentumokban találkozunk egymást feljelentő funkcionáriusokkal, illetve önigazolásokkal. Ismerve a kommunista pártok működését, mindenkinek volt valami pártfegyelmi ügye, amit bármikor elő lehetett venni. Frakciós harcok, letartóztatás utáni rendőrségi vallomások, amik fegyelmivel jártak, hasonlók. Mindenki magyarázkodásra kényszerülhetett.
A kutató hozzátette: a jelentős részben oroszul, kézzel készült és nehezen olvasható iratok a kiadás előtt álló dokumentumkötetben magyarra fordítva, magyarázó jegyzetekkel és kommentárokkal ellátva jelennek majd meg.
A kiállítás a Nemzeti Emlékezet Bizottságának honlapján ezen a linken látható.
(Borítókép: Nemzeti Emlékezet Bizottsága)