Index Vakbarát Hírportál

Elismerte a rendőrség, hogy civil autóval követték Czeglédy Csabát

2021. május 29., szombat 16:15

Egyedi azonosítójellel visszaélés bűntettének gyanúja miatt tett feljelentést a DK-s Czeglédy Csaba, miután április elején Szombathelyen egy sötétkék színű Mazda követte a politikust – hívta fel a figyelmet a képviselő a Facebookon.

A nyomozást megszüntették, ugyanis a Mazda rendszáma titkos, de valós. A határozat úgy is hangzik, hogy az autó használatára „az adott helyen és időben a rendőrség bűnüldöző tevékenységével összefüggésben került sor”.

Czeglédy Csaba úgy véli, az ellenzéki politikusok követése már mindennapos gyakorlat „a Fidesz kézivezérelte” belügyi szerveknél. Ennek oka pedig szerinte az, hogy „minden erkölcsi és jogi határ megszűnt, annyira rettegnek a jövő évi vereségtől”.

Az nem derült ki, hogy pontosan miért követte a rendőrség a DK-s politikust, akinek már amúgy is akad dolga a törvénnyel, ugyanis jelenleg is költségvetési csalás és más bűncselekmények elkövetésével vádolják. A Kecskeméti Törvényszéken folyó büntetőperben múlt héten hallgatták ki a képviselő négy társát.

Rovatok