Index Vakbarát Hírportál

Értelmetlen halált halt a testvérem a Hableányon

2021. május 29., szombat 15:47

Most lett volna 55 éves, még ma is a hajózás lenne az élete, ha nincs a baleset – így nyilatkozott az Indexnek Pethő Tibor, a Hableány-tragédiában elhunyt matróz testvére. A család a mai napig nem kapott kártérítést, de még egy bocsánatkérésre sem méltatták őket. Jogi képviselőjük, Magyar György lapunknak elárulta: amikor szóba került a peren kívüli megegyezés, egy nevetséges összeggel és egy vállalhatatlan feltételrendszerrel szúrták ki a szemüket.

Napra pontosan két évvel ezelőtt történt a dunai hajókatasztrófa, amely az egész országot megrázta. Május 29-én a Viking Sigyn szállodahajó az esti órákban összeütközött a Hableány sétahajóval, majd azt maga alá gyűrte. A baleset következtében huszonheten haltak meg, egy ember pedig eltűnt.

Jurij C., a Viking Sigyn ukrán kapitánya ellen halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége, valamint 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztása miatt emelt vádat az ügyészség.

Mint arról korábban beszámoltunk, csütörtökön Herczeg Zoltán, az Európa hajó kapitányának tanúként történő meghallgatásával folytatódott az ukrán kapitány elleni büntetőper a Fővárosi Törvényszéken. A magyar hajózási szakember szerint jók voltak a látási viszonyok.

A Hableány elhunyt matrózának testvére szerint ez nem is kérdés, hisz a balesetet a térfigyelő kamerák is tökéletesen rögzítették.

Nemrég beszéltem az ország egyik legtapasztaltabb hajózási szakemberével, aki azt mondta, hogy ha az összes hidat és minden más akadályt letakartak volna egy fekete lepellel, a hajó akkor is eltájékozódott volna a radarok segítségével

– fakadt ki az Indexnek Pethő Tibor. Hozzátette: emellett sokan kiegyeznének egy akkora tévével, mint amekkora képernyőn a kapitány figyelhette az eseményeket. „Nem hiszem el, hogy nem vette észre, mit tett” – mondta dühösen Pethő János öccse.

A vádirat szerint a szállodahajó ukrán kapitánya az esti órákban egyedül vezette a hajót, ám amikor elérte a Margit híd előtti vízszakaszt, legalább öt percig nem a hajó vezetésére koncentrált.

„Sötétben, esőben hogy tehet ilyet? Sokat gondolkozom azon, hogy ha minden közlekedési baleset bekövetkezésekor kapnánk öt percet arra, hogy átgondoljuk, hogyan cselekedjünk helyesen, vajon mennyivel több ember élne” – jelentette ki a férfi, akinek érezhetően nem csillapodik a dühe.

Az elmúlt két évet a balesetnek szentelte, mondhatni, megszállott lett. Kutatásokat végzett, áttanulmányozta a hajózási szabályokat, és megnézte azt is, hogyan kezelték az ehhez hasonló baleseteket.

Jól tudjuk, hogy a közlekedésbiztonság fejlődéséhez valakinek meg kell halnia. Itt nem egy ember halt meg, a két év alatt mégsem sikerült bármi olyan tanulságot levonni, ami megakadályozná azt, hogy ez másokkal is megtörténjen. Teljesen értelmetlenül halt meg Jani és a többi áldozat is

– szögezte le a férfi, akinek vigaszt a szigorú büntetés és a tisztességes hozzáállás nyújtana.

A család azonban a mai napig nem kapott kártérítést vagy bocsánatkérést.

„Bár szerettünk volna peren kívül megegyezni, az előkészítő megállapodásokat az ügyfeleim nem fogadták el” – erről már Magyar György, a család jogi képviselője beszélt az Indexnek.

Ha fogalmazhatok így, nem vették őket fajsúlyszámba, és egy jóval alacsonyabb összeget ígértek, mint amit követeltek. Ezzel szemben a koreaiak egy jóval magasabb összegű követelést terjesztettek elő, de úgy tűnik, hogy a magyar élet ezzel nem egyenértékű. Talán ez fájt az ügyfeleimnek a leginkább, nem beszélve arról, hogy a megállapodás azt is előírta volna, hogy többé nem beszélhetnek a történtekről senkinek, természetesen a sajtónak sem. Végleg el akarták őket hallgattatni. Ezt az ultimátumot elutasították, ezért most perben érvényesítjük az érdekeiket” – szögezte le az ügyvéd.

A hajózás volt az élete

Pethő János éppen a tragédia előtti napon ünnepelte 53. születésnapját. A család fejében meg sem fordult, hogy ez lesz az utolsó alkalom, amikor közösen asztalhoz ülnek.

Most ünnepeltük volna az 55. születésnapját, és még ma is a hajózás lenne az élete, ha nincs a baleset. Imádta a munkáját, ez volt a mindene. Sokszor műszak után is ott maradt a Duna-parton, és fotókat készített. Nap mint nap vagánykodott azzal, hogy ő az ország legszerencsésebb embere, mert neki van a legszebb kilátása az irodájából” – idézte fel az emlékeket Tibor, aki bár tudta, hogy a bátyja szakmája akár veszélyes is lehet, az aggodalom közel sem volt a mindennapjai része.

Soha nem beszélt nekem arról, hogy félne hajózás közben, vagy hogy csak egyszer is meredek szituációba keveredett volna. Derült égből villámcsapásként ért minket a hír, a család a mai napig nem dolgozta fel a történteket. Édesanyám bezárkózott, megszakította a kapcsolatot a külvilággal, csak velünk beszél. Ő valószínűleg sosem lesz már túl a történteken” – tette hozzá a testvér, aki örül annak, hogy hétfőn emlékművet állítanak az áldozatoknak. Bátyját a Dunába temették el, így viszont lesz egy fix hely, ahol méltóképp megemlékezhetnek.

(Borítókép: A Hableány kapitányának és matrózának temetése 2019. július 12-én. Fotó: Ajpek Orsi / Index)

Rovatok