Index Vakbarát Hírportál

Most egy ideig csak rosszabb lesz az idő, de sebaj, már mindenki megszokta

2021. május 29., szombat 19:52

A következő napok mindegyikére figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, többnyire zivatarok miatt. Ebből könnyen sejthető, hogy nem a következő napokban nem érkezik meg a nyár, de elég unalmas is lenne az élet, ha május végén olyan május végi idő lenne. 

Az Időkép azt írja, hogy egy északról fölénk húzódó magassági hidegörvény határozza meg a következő napok időjárását, ezért szombaton több helyen is – elsősorban északkeleten, keleten – fordulhat elő csapadék, például jégeső, amit május végén valószínűleg rendkívüli lelkesedéssel fogadtak az eplényiek

Jó hír nincs, úgyhogy nézzük is, mi várható vasárnap. Az Időkép és az Országos Meteorológiai Szolgálat egybehangzóan állítja, hogy még inkább szükség lesz az esernyőkre és az esőkabátokra.

Az erősen gomolyfelhős idő mellett már többfelé, legkisebb eséllyel a Nyugat-Dunántúlon számíthatunk záporok, zivatarok kialakulására, ami azt jelenti, hogy három megye kivételével az egész országra figyelmeztetést adtak ki. A három megye, ahol nem kell zivatarra számítani, Győr-Moson-Sopron, Vas, és Zala. 

Halvány reményt sejtet, hogy hétfőn már csak az ország keleti felére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést, ami nem nagy vigasz a keleten élőknek. Ekkor főleg a Dunántúlon és középső tájakon kell több csapadékra készülni, ami szintén zömében záporok, zivatarok formájában hullik le.

Helyenként villámárvizek is előfordulhatnak. Nógrád, Pest, Bács-Kiskun, Csongrád, Jász-Nagykun, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, és Szabolcs-Szatmár-Beteg megyében zivatar alakulhat ki, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, akár jégeső is előfordulhat.

Rovatok