Index Vakbarát Hírportál

A hamisított játékok gyereknapon is veszélyesek

2021. május 30., vasárnap 14:14

A hamisított játékok nemcsak veszélyesek lehetnek, de az általuk okozott gazdasági kár is jelentős, hívja fel a figyelmet közös közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, valamint a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület.

Eszerint 

a nem megbízható forrásból származó játékszerek fulladást okozhatnak, mérgező vegyi anyagokat tartalmazhatnak, esetleg olyan hangosak lehetnek, hogy károsíthatják a gyermekek hallását.

Emellett az általuk okozott gazdasági kár Magyarországon évente meghaladja a 3,3 milliárd forintot, és ehhez hozzájön a viszonteladók vesztesége is.

Az Európai Bizottság adatai szerint a hamisított játékok aránya az EU-t célzó illegális kereskedelemben is jelentős, hiszen a második legnagyobb arány a cigarettát követően, ráadásul a játékszektort érintő hamisítások miatt az elmúlt években több mint tizenháromezren veszítették el az állásukat.

A közlemény szerint az Europol januárban zárult, Magyarországra is kiterjedő akciója szintén jelentős mennyiségű hamisítást derített föl, és ennek eredményeként százhuszonöt bírósági eljárás indult. 

A lefoglalt játékokat rendkívül nehéz megkülönböztetni az eredetiektől, és szinte mindig komoly egészségügyi kockázatot jelentettek, ugyanis nem estek át a törvény által előírt szigorú biztonsági vizsgálatokon.

Éppen ezért a három szervezet azt tanácsolja, hogy a vásárlók a közismert forgalmazókat, márkaboltokat keressék. Olcsó termékekkel nem éri meg kockáztatni.

Rovatok