Index Vakbarát Hírportál

IDEA: a Fidesz-szavazóknál a keleti vakcina a nyerő, az ellenzékieknél a Pfizer

2021. június 1., kedd 17:27

„Magyarországon a különböző koronavírus ellenes vakcinák felvétele is pártpolitikai hovatartozástól függ” címen hozott nyilvánosságra kutatást az IDEA intézet. 

Az intézet szerkesztőségünknek eljuttatott közleménye szerint a május eleji felmérés azt mutatta, hogy a Fidesz–KDNP szavazóinak 82 százaléka állította, hogy volt lehetősége beoltatni magát, nyolc százalékának nem volt, és ugyanannyian nem tudtak vagy nem kívántak válaszolni a kérdésre.

Az ellenzék 18 éven felüli szavazóinak kevesebb mint kétharmada mondta, hogy lehetősége volt beoltatni magát.

A felvett vakcinák típusa eltér a különböző szavazói csoportoknál. A Fidesz–KDNP szavazóinak 54 százaléka saját bevallása szerint keleti vakcinát kapott (26 százalék Sinopharm, 28 százalék Szputnyik V), és jóval kisebb a Pfizer–BioNTech (21 százalék) aránya. Ezzel szemben az ellenzéki szavazóknál, illetve a bizonytalanoknál dominál az amerikai-német vakcina (45 százalék, illetve 41 százalék), a keleti vakcinák előfordulása lényegesen kisebb.

A kormánypártiak a Szputnyik V-t tartják a legmegbízhatóbb oltásnak, amit a Pfizer–BioNTech követ. Az ellenzéki szavazók a Pfizer–BioNTech-vakcinát tartják a legmegbízhatóbbnak, míg a keleti vakcinákat leértékelik.

Rovatok