Vádat emeltek azzal a testvérpárral, egy férfival és egy nővel szemben, aki részegen bement egy sátoraljaújhelyi kocsmában, ahol előbb belekötöttek több emberbe, majd verekedést provokáltak, illetve a berendezésben is jelentős károkat okoztak – tudatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.
A vádiratból kiderül, hogy a testvérpár 2020. augusztus 15-én késő este, részegen megjelent a szórakozóhelyen, ahol tovább italoztak és eközben hangosan, teátrálisan provokálták az ott tartózkodó tulajdonost és a többi vendéget.
A testvérpár férfi tagja minden ok nélkül belekötött egy vendégbe és olyan erővel meglökte, hogy az nekiesett a lány tagjának, aki ettől a földre került.
Amikor a férfi számon kérte támadóját, ő nekiesett, rángatta és karmolta a férfit, aki védekezni próbált, így végül dulakodás közben mindketten a földre estek. A verekedés végeztével a megtámadott férfi visszament a pulthoz, azonban ekkor a részeg lány támadta meg, a pólóját rángatta, amely el is szakadt. Eközben a szórakozóhelyen tartózkodó vendégek kikísérték a verekedést kezdő férfit az utcára, a nő pedig utánuk indult és ezalatt szándékosan leseperte a pulton levő poharakat, felrúgta az udvaron levő cserepes virágot, valamint magához vette a szórakozóhely reklámtábláját és azt kirugdosta az utcára, majd ott eldobva összetörte azt.
A testvérpár ámokfutásának a rendőrök kiérkezése vetett véget akik az egyenruhások előállították. A megtámadott férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, azonban könnyű testi sértés miatt nem terjesztett elő magánindítványt.
A testvérpár kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, ezért a járási ügyészség tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban a büntetett előéletű férfival szemben közérdekű munka büntetés kiszabására, míg a büntetlen előéletű nővel szemben próbára bocsátás intézkedés alkalmazására tett indítványt az Sátoraljaújhelyi Járásbíróságnak.