Index Vakbarát Hírportál

Az egyetemek megrendezhetik a diplomaátadókat

2021. június 4., péntek 10:04 | aznap frissítve

Az egyetemek megrendezhetik a diplomaátadókat – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium ITM stratégiai és parlamenti államtitkára pénteken. Schanda Tamás a közösségi oldalán azt írta, az elmúlt időszak megterhelő volt a fiataloknak is, hiszen a koronavírus-járvány miatt főként digitálisan zajlott az oktatás. A hatékony védekezés érdekében kevesebbet találkozhattak barátaikkal, és a szórakozási, kikapcsolódási lehetőségeik is korlátozottak voltak.

Hozzátette: a Magyarországon beoltottak száma jelentősen meghaladta az ötmilliót, a magyar emberek több mint fele már védett. Az Európában második legmagasabb átoltottságnak köszönhetően megkezdődött a veszélyhelyzeti intézkedések fokozatos feloldása, kinyithattak az éttermek, uszodák, szórakozóhelyek, a járványügyi előírások szerint nagyobb rendezvények is megtarthatók.

„Nagy örömmel jelentem be, hogy az egyetemek megrendezhetik a diplomaátadókat, így várhatóan közel 50 ezer végzős hallgató ünnepelheti méltó módon felsőfokú tanulmányai lezárását” – közölte az államtitkár.

Schanda Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy a rendezvények szervezőinek be kell tartaniuk és tartatniuk az aktuálisan hatályos járványügyi intézkedéseket. Az államtitkár a fiatalokat arra kérte, ha még nem tették volna, oltassák be magukat, hogy teljesen felszabadultan vakációzhassanak a nyáron.

(Borítókép: Diplomaosztó ünnepség Londonban 2014. július 15-én. Fotó: Dan Kitwood / Getty Images)

Rovatok