Index Vakbarát Hírportál

A fia és az unokája tartotta életben a dunabogdányi asszonyt a mentők megérkezéséig

2021. június 7., hétfő 16:24

A mentésirányító segítségével tartott életben egy dunabogdányi asszonyt a fia és unokája egészen addig, amíg a mentők meg nem érkeztek hozzájuk – olvasható az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán

A mentők közösségi média bejegyzéséből kiderül, hogy milyen erős lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot egy család két tagja Dunabogdányban, amikor hirtelen, minden panasz nélkül, a família szeme láttára esett össze egyikük. 

A rosszul lett idős asszonyhoz fia és unokája kérte a mentők segítségét, akik a mentésirányító pontos utasításai alapján előbb megvizsgálták a beteget, aki már lélegzett.

A szakszerű instrukciók alapján a család azonnal megkezdte az újraélesztését, amit a perceken belül érkező mentők emelt szinten folytattak.

A nőt, az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően, végül stabil állapotban szállíthatták kórházba kiérkező mentősök. 

Rovatok