Index Vakbarát Hírportál

Marad a nyár, északnyugaton lecsap a vihar

2021. június 7., hétfő 06:30

Hétfőn a napsütésé lesz a főszerep, az időnként megnövekvő gomolyfelhőkből kisebb zápor, egy-egy zivatar helyenként, főként az északi, északnyugati megyékben fordulhat elő. Az északkeleti szél többfelé megélénkül. A maximumok 25–29 fok között alakulnak – olvasható az Időkép előrejelzésében.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztető előrejelzésében azt írja, ma napközben a záporok mellett az Észak-Dunántúlon (nagyobb eséllyel a Dunántúli-középhegység térségében) alakulhat ki egy-egy zivatar, melyet szélerősödés és intenzív csapadék kísérhet. 

Öt megyére (Fejér megye, Győr-Moson-Sopron megye, Komárom-Esztergom megye, Vas megye, Veszprém megye) zivatar miatt elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. 

Kedden sok napsütésre van kilátás, számottevő csapadék sehol sem valószínű. Többfelé élénk, néhol erős lökések kísérhetik az északi, északkeleti szelet. Délután 25–30 fokot mérhetünk.

Szerdán ismét sok napsütésre, nyári melegre van kilátás. Délután északnyugaton várható záporok, zivatarok kialakulása, másutt legfeljebb egy-egy zápor alakulhat ki. Többfelé élénk, északnyugaton erős lehet az északias szél. Délutánra 26 és 30 fok közé melegszik a levegő.

Csütörtökön többfelé számíthatunk záporokra, zivatarokra. Az északias szél élénk, erős lesz. A maximumok 23–29 fok között alakulnak. Pénteken több napsütésre van kilátás kevés záporral. Az északias szél a legtöbb helyen még élénk, néhol erős lehet. Délután 24–29 fokra van kilátás.

Ingadozhat a vérnyomás

Frontmentesen indul a hét, hétfőn marad a nyári meleg, de sokfelé fülledt időre van kilátás. A melegedésre érzékenyek körében enyhe fejfájás, fáradékonyság, dekoncentráltság jelentkezhet. A záporokkal, zivatarokkal érintett tájakon átmenetileg romolhat az asztmások állapota.

Ingadozhat a vérnyomás, szédülés, rosszullét felléphet. Délelőtt 11 és délután 3 óra között erős, sokfelé nagyon erős lesz az UV-sugárzás, így célszerű lesz gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről – olvasható az Időkép orvosmeteorológiai előrejelzésében. 

Rovatok