Index Vakbarát Hírportál

Élesített gyújtószerkezettel emelték ki a bombát a Dunából – videón a művelet

2021. június 7., hétfő 08:59

Vasárnap délután kiemelték a Lánchíd felújításának előkészítő munkái alatt talált, második világháborús szovjet rombolóbombát, amely még június 2-án került elő a Duna medréből. A műveletet a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és hadihajós ezredének katonái végezték, a bomba súlya a 100 kilogrammot is meghaladta. A környéket a munkálatok idejére lezárták a forgalom elől. 

A Magyar Honvédség honlapján közzétettek egy videót, amelyben Horváth Csaba alezredes elmondta:

A FELADATOT NEHEZÍTETTE A SZINTE NULLA LÁTÓTÁVOLSÁG, ILLETVE AZ IS, HOGY ÉLESÍTETT GYÚJTÓSZERKEZETTEL EGYÜTT KELLETT KIEMELNI A VÍZBŐL A BOMBÁT.

A kiemelésben tűzszerészbúvárokat is alkalmaznia kellett a honvédségnek. Ők derítették fel azt is, hogy milyen típusú bombáról van szó. Emellett ők rögzítették a bombára a megfelelő emelőhevedereket is. 

A robbanótestet a Magyar Honvédség újpesti hadikikötőjébe szállították. Innen a központi gyűjtőhelyre kerül. 

Rovatok