Egy holdbázis építése már nem távoli utópia, hanem komolyan vett cél, ami idővel magával hozhatja az űrbányászatot is. El lehet-e foglalni területeket a Holdon, vásárolhatunk-e parcellákat más égitesteken, ki adott engedélyt Elon Musknak arra, hogy 42 ezer műholdat állítson pályára – ezekre a kérdésekre is kerestük a választ.
A világűrjog egyik alapdokumentuma, az 1967-ben született világűrszerződés kimondja, hogy a világűr és más égitestek kisajátítása tilos – ismertette az alapvetést az Index kérdésére Bartóki-Gönczy Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa, a Világűr Társadalomtudományi Kutatóműhely vezetője.
A világűrt, beleértve az égitesteket, egyetlen nemzet sem sajátíthatja ki a szuverenitás igényével, használat, foglalás vagy bármely más módon. Ugyanakkor tudományos céllal használható, ezért például a Holdon lehet építeni kutatóbázist.
Ezt az amerikaiak tervezik is az Artemis-programban, de Kínának és Oroszországnak is vannak hasonló ambíciói. Egy ilyen bázis létrejötte viszont nem jelentené azt, hogy a holdbázis által használt terület az adott ország területévé válik. Bartóki-Gönczy Balázs azt is leszögezte, jogszerűen nem lehet beszélni arról sem, hogy valaki parcellákat adjon-vegyen a Holdon.
A megállapodást 1967-ben kötötték, azonban az új űrkorszak hajnalán járva a magántőke egyre erőteljesebben nyomul a szektorban, elég csak a SpaceX-re vagy a Blue Originre gondolni.
Bár a világűrszerződést nem a SpaceX, hanem az Egyesült Államok írta alá, ezért az állam jelenik meg kötelezettként, de az állam köteles betartatni ezeket a szabályokat a magánvállalatokkal is. Az állam ugyanis korlátlan felelős nemzeti vállalatai tevékenységéért, ráadásul, ha az állam nem ismerheti el a magánvállalat tulajdonjogát, úgy annak védelmét sem biztosíthatja. Magyarország egyébként 1967 óta részes állama a világűrszerződésnek.
Parcellázásra és területvásárlásra nincs lehetőség, de a kitermelt ásványi anyagokon lehet-e tulajdonjogot szerezni? – a jogász ezt már vitás kérdésnek nevezi. Az 1979-es Hold-egyezmény volt hivatott tisztázni, de azt az űrhatalmak nem ratifikálták, így lényegében nem tekinthető jogforrásnak.
Az űrhatalmak által el nem fogadott megállapodás rögzíti, hogy a Holdon kibányászott ásványi anyagokon sem lehet tulajdont szerezni, amíg a nemzetállamok nem állapodtak meg ennek a részletes feltételeiről. A nemzetközi jogban a nyílt tengerek jogi státusza és a mélytengeri bányászat hasonlít ezekhez a kérdésekhez, mely akár az alapját is jelentheti egy jövőbeli szabályozási keretrendszernek – vont párhuzamot Bartóki-Gönczy Balázs.
Az amerikaiak bilaterális megállapodásokkal kívánják rendezni a jogi környezetet, de ennek megnyugtató tisztázása leginkább az ENSZ keretében, az oroszokkal és a kínaiakkal egyetértésben történhetne meg.
Sárhegyi István űrjogász lapunknak úgy foglalta össze az űrjog állását, hogy
a területfoglalás kérdését alapelvi szinten leszabályozták, tehát amikor kitűzték az amerikai zászlót a Holdon, nem vált amerikai területté az érintett rész, nem lehet területet birtokolni. A bányászat és a kitermelt nyersanyagok esetében nincs egyértelmű jogi helyzet, itt a vadnyugat szabályai érvényesülnek, például az amerikai és a luxemburgi nemzeti szabályozás szerint, aki amit kitermel a Holdon, az az övé.
A SpaceX a Starlink projektben 42 ezer műholdat szeretne pályára állítani, ezeket jelenleg hatvanasával küldik fel a Falconokkal, de a Starshippel már négyszázat is képesek lesznek egy úttal elindítani.
Sárhegyi István szerint ez is a világűrjog szabályozási hiányosságaira mutat rá, a SpaceX-nek elég volt egy nemzeti szerv, az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság engedélye ahhoz, hogy tömegesen lője fel az eszközeit.
Az ENSZ elsősorban a geostacionárius pályán szabályozza a frekvenciákat, ez egy korlátozottan hozzáférhető természeti erőforrás. Elon Musk viszont alacsony Föld körüli pályára küldi a Starlinket, itt pedig szinte szabadrablás típusú működés van.
Több alkalommal is beszámoltunk a magyar űrszektor sikereiről, például a hazai fejlesztésű pikoműholdakról. A CarpathiaSat a tervek szerint 2024-ben felbocsát és üzemeltetni kezd egy „nagy”, kommunikációs adatátvitelre is képes műholdat.
Sárhegyi Istvánt erről is kérdeztük, aki megerősítette a 2024-es céldátumot, kifejtve, hogy
egy geostacionárius műholdat építünk, ezek mindig egy adott terület felett vannak, mozognak a Földdel együtt, a súlyuk akár több tonna is lehet. Magyarország még nem rendelkezett ilyennel, az a tervünk, hogy 2024-től használhassuk. Ez erősítené a nemzeti szuverenitást, valamint szolgálhatna kereskedelmi, kormányzati és tudományos célokat is.
Ferencz Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosa az Indexnek korábban elmondta, hogy terveik szerint az évtized közepén juttathatnak magyar kutató űrhajóst a Nemzetközi Űrállomásra.
(Borítókép: Holdfogyatkozás Sydney-ben 2018. július 27-én. Fotó: Brook Mitchell / Getty Images)