Index Vakbarát Hírportál

Videó: így fest egy laza önbíráskodás Ferencvárosban

2021. június 8., kedd 08:28

Nem a teljes vételárat kapta meg eladott autójáért egy nő, ezért segítségül hívta két férfi ismerősét, akik erőszakkal vették vissza a járművet, amit egy térfigyelő kamera rögzített – adta hírül a police.hu

A rendőrségi portál beszámol róla, hogy a nő által eladott Mercedesből Budapest IX. kerületében, az Üllői út és a Kálvin tér kereszteződésében 2021. június 4-én délután egy piros lámpánál rángatta ki a vevő a sofőrt és utasát „segítőivel”, majd elhajtottak az autóval.

A felvételen jól látható, hogy az Oroszországból érkező közlekedési videókban megszokott események játszódtak le Ferencvárosban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a három feltételezett elkövetőt másnap hajnalban Jász-Nagykun-Szolnok megyében elfogták, önbíráskodás bűntett gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Rovatok