Index Vakbarát Hírportál

Toszkánai vitorlázóversenyen bukkant fel Habony Árpád

2021. június 8., kedd 16:20

Új hobbit választott magának Habony Árpád. Az üzletember május végén egy elit vitorlásversenyen indult. A négynapos észak-olaszországi versenyen Habony egy több mint 130 millió forintos hajót kormányozott, legénységét pedig a magyar vitorlázás krémjéből állította össze. A magas költségek azonban meg is térülhetnek: Habony Árpád egy izgalmas közösség sorai közé került be.

Egy toszkánai vitorlázóversenyen találtunk rá Habony Árpádra. A The Nations League 2021 – Swan Tuscany Challenge május 26-án rajtolt el a Tirrén-tengeren, a négynapos versenyt az úgynevezett Swan One Design luxushajóosztályok számára szervezték. Ezek között is a 36 láb (nagyjából 11 méter) hosszú versenyvitorlás, a ClubSwan 36 a csúcstípus – Habony Árpád és hatfős legénysége is egy ilyen hajóval rajtolt el. A HUN 3607 vitorlaszámú, Black Battalion névre keresztelt hajó ért el eredményeket. Az első három futamban utolsók lettek, kétszer azonban tíz induló közül a harmadik helyre futottak be.

A sportággal foglalkozó szakportálok ódákat zengenek erről a típusról. A hajó árából kiindulva ez nem is meglepő,

a 2019 óta gyártott, egyedi tervezésű hajó értéke – felszereltségétől függően – 134 millió forint körül mozog.

Mindenekelőtt gyorsaságát emelik ki, a típust gyártó Nautor’s Swan finn vállalat szerint a ClubSwan 36 akár 20 csomós, vagyis 37 kilométer/órás sebességen is biztonságosan irányítható. 

Összességében ez egy futurisztikus, agresszív stílusú gép, ami a tervezők ismeretében elvárható

írja tesztjében a Yachting World, a Click&Boat portál pedig egy méregdrága sportautóhoz hasonlítja a hajót.

Habony Árpád nem vásárolta meg a Black Battaliont, igaz, bérleti díja sem a földi halandók pénztárcájának való. Az üzletember a luxushajók bérbeadásával foglalkozó, Splitben működő ACI Sail vállalattal szerződhetett. Erre utal, hogy a versenyen készült fotókon jól látszik a fővitorlán feltüntetett céges logó, de a hajó a Yachting.com portálon is megtalálható.

Az oldalon feltüntetett információk alapján a Habony Árpád által használt típus bérleti díja egy hétre jelenleg 9216 euró, vagyis több mint 3,2 millió forint.

A verseny költségei azonban nem álltak meg itt. Honlapján az ACI Sail képzéseket is szervez, ennek áráról nincs online elérhető információ. Márpedig egy ilyen hajó irányításához nemcsak a vitorlássporttal most barátkozó Habony Árpádnak, de a balatoni vitorlázóközösség élvonalából toborzott legénységnek is kellett a felkészítés.

A fedélzeten volt a magyar válogatott több jelenlegi és korábbi tagja is, mint Kelemen Tamás, D’Albini András és Majthényi Mátyás is.

Az egyébként nem példa nélküli, hogy a sport iránt érdeklődő tehetősebb emberek profi legénységet bérelnek fel egy-egy nevesebb versenyre, a Balatonon szervezett Kékszalagon is szép számmal belefuthatunk ismerős arcokba. A Black Battalion összetétele alapján azonban Habony biztosra ment, a hatfős legénység minden tagjának több száz eurós napdíjat fizethetett.

A kapcsolati tőkét illetően azonban a befektetés akár meg is térülhet. Ahogyan arról a ClubSwan 36 típust gyártó Nautor’s Swan vállalat Facebook-oldalán beszámolt, a májusi versenyt méltó körülmények között ünnepelték meg az indulók. A Toszkán régióban fekvő Scarlino város jachtklubjában az európai és orosz üzleti élet és kultúra dinasztiái képviseltették magukat.

Elindult a versenyen az olasz textilipar egyik vezető családjának tagja, Giacomo Loro Piana, de a közel 150 éves Warburtons brit nagyvállalat egyik tulajdonosa is jelen volt. A vitorlázásért rajongó svájci tenor, August Schram és az orosz modell és színésznő, Daria Strokous is felbukkan a versenyen indulók között. Izgalmas név a hajókormányosok listáján Dmitrij Ribolovlev, az AS Monaco futballklub elnöke. Az orosz milliárdos az offshore cégek ügyeit kiteregető Panama-iratokban, illetve az úgynevezett Football Leaks-botrányban is megégette magát, de az ő nevéhez köthető minden idők egyik legdrágább vagyonmegosztási pere is.

Az elitklub nem végzett a toszkánai versennyel, a társaság júniusban újra rajthoz áll.

Akkor a Földközi-tenger a cél, a verseny Szardínia szigetéről indul majd. A magyar csapatnak ezúttal is drukkolhatunk, a versenynaptár szerint ugyanis már regisztrált Habony Árpád a Black Battalionnal.

(Borítókép: A Nemzetek Ligája 2021 – Swan Tuscany Challenge. Fotó: Nautor’s Swan / Facebook)


Rovatok