Index Vakbarát Hírportál

Repültek a százmilliók a kecskeméti fideszes önkormányzattól az MSZP-s képviselő cégéhez

2021. június 8., kedd 08:57

A választásokon kevésbé, ám a több száz milliós önkormányzati megrendelések elnyerésében annál sikeresebb a kecskeméti szocialista Király József – derül ki a Telex cikkéből.

Király József – aki jelenleg az MSZP−Párbeszéd egyetlen kecskeméti jelöltje az ellenzéki előválasztáson – az MSZP Bács-Kiskun megyei elnöke, egyben a párt önkormányzati képviselője. Korábban a polgármesteri és országgyűlési képviselői helyért is ringbe szállt, ám nem túl sikeresen, a 2010. évi önkormányzati választásokon 20-80 arányban alulmaradt a fideszes Zombor Gáborral szemben, míg a 2018. évi országgyűlési választásokon a jobbikos Radics Tivadar is több szavazatot gyűjtött nála, így 16,64 százalékot szerezve harmadik lett.

Amiben viszont jóval sikeresebb, az az építési vállalkozói karrierje, ugyanis több száz milliós megrendeléseket kapott a Szemereyné Pataki Klaudia polgármester vezette fideszes önkormányzattól.

Szemereyné Pataki Klaudia egyébként az elmúlt hónapokban azzal vált nevezetessé, hogy közpénzből finanszírozott hirdetésben bírálta az ellenzéket a Facebookon egy nappal azután, hogy nyilvánosan követelt nyugalmat, és az előválasztási kampány felfüggesztésére szólított fel.

A szocialista Király Józsefnek több cégben is van tulajdonosi érdekeltsége, a legnagyobb közülük az építőiparban utazó Free Line Kft., amelyet édesapjával alapított 1992-ben. Az állami nyilvántartás szerint a cég nem szűkölködik az önkormányzati megrendelésekben:

A munkák összértéke bruttóban számolva több mint 650 millió forint. A Telex megjegyzi, hogy a tavalyi évben a fideszes önkormányzattól elnyert munkák összértéke meghaladja a megelőző két év árbevételeit. 

Király József egyébként az önkormányzaton belül a Városüzemeltetési és Fejlesztési Bizottság elnöke is, így egy átlagos képviselőnél jóval komolyabb szerepe van a fejlesztési döntésekben. A lap kereste őt és a megyei MSZP-szervezetet is, afelől érdeklődtek, hogyan vélekednek arról, hogy a Free Line Kft.-nek olyan fontos ügyfele a kecskeméti önkormányzat, hogy a vállalkozás bevételeinek jelentős része közpénzes, városházi megbízásokból származik az utóbbi években. Azt is megkérdezték, lehet-e hatással a politikus ellenzéki munkájára, illetve a szerepvállalására cégének jövedelmező munkakapcsolata a kormánypárti városvezetéssel, választ azonban nem kaptak.

Rovatok