Index Vakbarát Hírportál

Nem kéri a csengeri örökösnő megbüntetését a kifosztott áldozat

2021. június 9., szerda 16:21

Összesen több mint 380 millió forintot adott át a csengeri örökösnőként elhíresült P. Máriának (a cselekmény elkövetésekor még Sz. Gábornénak) egy tehetős vállalkozó. Az ő tanúvallomásával folytatódott a közel nyolcszázmillió forintos csalással gyanúsított asszony büntetőpere – tudósít a Blikk.

Az idős üzletember a csengeri házát árulta, ekkor ismerkedett meg P. Máriával, aki vevőként jelentkezett. Bár jelezte, hogy nincs pénze, az érdeklődése komoly. A vállalkozó hitt neki, és meg is hitelezte a saját, húszmillióért árult házát a házaspárnak, akik egy fillér megfizetése nélkül be is költöztek. 

A vállalkozó ezután hosszú évekig segítette különböző összegekkel az asszonyt mesés hagyatéka megszerzésében, először a saját pénzéből, majd a cégei osztalékából, végül tagi kölcsönből.

A csengeri örökösnő által készített kimutatás szerint több mint 380 millió forintot adott át neki. Meghallgatásán azt mondta, a tetemes veszteség ellenére sem haragszik az örökösnőre, nem tartja magát bűncselekmény sértettjének és nem kéri a megbüntetését. Sőt a bíróság előtt visszavonta az örökösnővel szemben korábban benyújtott polgárjogi igényét is, vagyis nem követeli bírósági úton a kárát, mert még mindig hisz a hagyaték létezésében.

Ilyen jól felépített rendszert Marika nem tudott volna felépíteni, ha nem lenne igaz az örökség, akkor valakik állhattak volna Marika mögött, vagyis ebben az esetben Marika is áldozat. Ha van örökség, amiben bízok, akkor úgyis visszaadja, ha meg nincs, akkor úgysincs miért pereskednem

– fejtette ki a tanú.

P. Mária azzal védekezett, hogy nem vett palotát, ékszert, autókat, nem lett vagyona, pedig a 380 millióból lehetett volna. Ügyvédekre, közjegyzőkre, külföldi utakra költötte a megszerzett pénzt, hogy hozzájuthasson az állítólagos hagyatékhoz.

Rovatok