Index Vakbarát Hírportál

Romákat foglalkoztató magyar cégeket díjaztak

2021. június 10., csütörtök 22:02

A legnagyobb számban romákat foglalkoztató magyar cégeket részesítette elismerésben a cigány Áldott Kereszt Egyesület – derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből.

A vállalkozói szféra elismerésére alapított, „Köszönet a munkáért!” – „Naiszaras e butyi” elnevezésű díjjal a romák számára biztosított munkahelyek társadalmi fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet – írták. A 2003-ban alapított egyesület célja, hogy

a cigányság hitéletének támogatása mellett segítséget nyújtson a cigányság számára ahhoz, hogy ismét elismert és megbecsült tagjai legyenek a többségi társadalomnak.

Kövesi Csaba, az Áldott Kereszt Egyesület elnöke szerint az elmúlt években „gyökeresen megváltozott az a szerep, amelyet a cigányság tölt be a munka világában”, s lehetővé vált, hogy a magyar társadalom cigány származású tagjai egyre nagyobb számban részesévé váljanak a fejlődésnek. 

Az egyesület öt olyan hazai vállalkozás számára adott át díszoklevelet, melyek nagyobb számban foglalkoztatnak cigány származású munkavállalókat, segítve ezzel a cigány családok megélhetését.

Az oklevelet a Duna Aszfalt Kft., a ZÁÉV Zrt., a Kész Építőipari és Szerelő Zrt., a MÁV Zrt. és az AQUAPLUS Kft. vezetői vehették át.

Az esemény fővédnöke Palkovics László innovációs és technológiai miniszter volt, aki levélüzenetében egyebek között arról írt, hogy hazai és uniós forrásból célzottan is támogatják a foglalkoztatási szempontból hátrányos helyzetű társadalmi csoportok elhelyezkedését.

Az Áldott Kereszt Egyesület közleményében végezetül kiemelte, hogy a jövőben minden évben elismerést nyújt majd át a cigány származásúak foglalkoztatásában élen járó magyar vállalatoknak.

Rovatok