Index Vakbarát Hírportál

Nem Hadházy Ákost, hanem Tóth Csabát támogatja a Jobbik Zuglóban

2021. június 10., csütörtök 19:53

Nagy csinnadrattával érkezett a Jobbik következő előválasztási bejelentése: a szocialista Tóth Csabát támogatják a Momentum által pártfogolt Hadházy Ákossal szemben.

A párt Facebook-oldalán közzétett bejegyzés szerint „az előválasztás során olyan jelölteket támogatunk, akik a legalkalmasabbak és a legnagyobb eséllyel győzhetik le 2022-ben a Fidesz jelöltjét. Ez alól Zugló sem kivétel. Tóth Csabának, a Magyar Szocialista Párt jelöltjének ez már kétszer sikerült, méghozzá komoly előnnyel”.

Emlékeztetnek továbbá arra, hogy a Jobbik csak ott indul el, ahol véleményük szerint ők szolgálják leginkább a kormányváltást, máshol meg mást segítenek győzelemre. Szerintük „erről szól az összefogás.”

Egyetértünk azzal, hogy Zuglóban a Fidesz ma már nem létező politikai tényező, de ahhoz, hogy ez így is maradjon, azt kell támogatnunk, aki már bizonyított. Tóth Csaba pedig ez a jelölt

 – tették hozzá.

A Jobbik látványos visszalépései a baloldali pártok emblematikus jelöltjeinek javára mára nem jelentenek meglepő fordulatot. Néhány napja számolt be az Index például arról, hogy a párt már annyi DK-s jelölt javára lépett vissza, hogy esetenként még maga Jakab Péter is belezavarodott, amikor Berecz Mátyás képe helyett a szintén a Gyurcsány Ferenc vezette párt színeiben politizáló Konczer Erik arcképét mellékelte. Előbbit Egerben, utóbbit Tatabányán támogatja az egykor radikális jobboldali párt.

Elképzelhető, hogy Tóth Csaba támogatása a hatpárti ellenzéki összefogásban is feszültségeket fog szülni. Fekete-Győr András, a Momentum elnöke csalódott bejegyzésében úgy fogalmazott, az elvtelen kompromisszum megengedhetetlen, azért is, mert csak úgy van esély 2022-ben a győzelemre, ha tényleg az látszik, hogy korszakváltást és egy új Magyarországot akarnak.

Ezért is érthetetlen számomra, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom, valamint a Demokratikus Koalíció mellett Karácsony Gergely is Tóth Csabát, nem pedig Hadházy Ákost támogatja a zuglói előválasztáson. Egy olyan embert, aki meg sem szólalt a helyi parkolási maffia kapcsán, hiába volt ezzel hónapokig tele a sajtó. Egy olyan embert, aki egy kiszivárgott hangfelvétel alapján még a fizikai erőszakkal való fenyegetéstől sem riad vissza, ha a saját politikai érdekeiről van szó. Egy olyan embert, aki annak a zuglói MSZP-nek az erős embere, akikről pont Karácsony Gergely mondta ki: a Fidesszel közösen működtették a zuglói parkolási maffiát

 – írta a momentumos politikus. Hadházy Ákosra térve hozzátette, büszke arra, hogy az előválasztáson „Magyarország egyik legelszántabb korrupcióellenes harcosát, egyik legbecsületesebb emberét, egyik legkeményebben dolgozó politikusát” támogatja. Akkor is, ha ez „nem tetszik a partnereinknek.”

Hadházy Ákos az üggyel kapcsolatban még tegnapi bejegyzésében úgy fogalmazott: 

Nem csak az áll a korrupció pártján, aki lop, hanem az is, aki félelemből, személyes érdekből vagy rosszul értelmezett lojalitásból szemet huny felette.

Hozzátette, „az ásóval nem lehet kompromisszumot kötni, csak megalkudni lehet vele.” De azt nem érdemes. Ezután azt is megemlítette, hogy

a sorozatos visszalépések miatt az előválasztás kezd ugyanúgy színjáték jelleget ölteni, mint ahogy színjáték a fideszes parlament, és ez nagyon rossz irány. Ebben a helyzetben komolyan át kell gondolni, hogy ebben a szomorú játékban érdemes-e szerepet vállalni.

Posztjához számos támogató komment érkezett, egyebek között az exjobbikos Bencsik Jánostól, aki a néhány hónapja alapított Polgári Válasz nevű pártjával nem csatlakozik az ellenzéki összefogáshoz.

Rovatok