Index Vakbarát Hírportál

Újra lesz magyar rendőri segítség a horvát tengerparton

2021. június 11., péntek 10:13

Ebben az évben is segítik horvát kollégáik munkáját a magyar rendőrök a dalmát tengerpart idegenforgalmi szempontból frekventált övezeteiben – olvasható a rendőrség honlapján.

A police.hu kifejti, hogy a feladatra kiválasztott szakértők 2021. június 10-én felkészítésen vettek részt a Rendőrségi Igazgatási Központban, akik majd 2021. július 1. és augusztus 31. között segítik horvát kollégáik munkáját a közkedvelt nyaralóhelyeken és azok környékén. 

A közös járőrszolgálatban a magyar egyenruhások Zadarban és Pulában, valamint a környékbeli településeken, leginkább a strandok környékén, továbbá az utazók által látogatott helyeken lesznek jelen.

A rendőrség kifejti, hogy mint az már megszokható a szomszédos országban, a nyári turistaszezonban 

a magyarországi rendőrök jellemzően a turisták részére adnak tájékoztatást, szükség esetén útbaigazítják a nyaralókat.

A kiküldetésben lévő rendőrök kiválasztásánál kiemelt szempont volt a nyelvtudás, így a Horvátországba induló magyar egyenruhások közül öten beszélnek angolul, egy pedig horvát nyelven.

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány miatti intézkedések következtében

a Horvát Köztársaság területére történő belépéskor minden külföldi állampolgárnak egy nyilatkozatot kell kitöltenie. A határátlépés meggyorsítása, illetve a várakozás elkerülése érdekében a nyilatkozat – magyar nyelven is – kitölthető. 

A Horvátországba utazó magyar állampolgárok naprakész információkat találnak a Konzuli Szolgálat honlapján. Amennyiben segítségre van szüksége, hívja Zadarban és környékén a +36 30 114 8704, míg Pulában a +36 30 744 6147 telefonszámot. A két telefonszám kizárólag 2021. július 1. és augusztus 31. között érhető el segítségkérésre. 

Rovatok