Index Vakbarát Hírportál

Jakab Péter: Ungár Péter fiatal és aktív, engem meggyőzött

2021. június 11., péntek 16:32 | aznap frissítve

Ungár Péter lesz a Jobbik jelöltje Szombathelyen az előválasztáson – közölte Jakab Péter.

A Jobbik elnöke a döntést azzal indokolta, hogy Ungár Péter a jelenlegi ciklusban „a Parlament legfiatalabb, de egyben az egyik legaktívabb képviselője volt. 2018 óta kitartóan küzdött a közalkalmazottak valódi megbecsüléséért, a szociális dolgozók béremeléséért és az otthonápolási díj emeléséért”.

Hozzátette: Ungár Péter rendszeresen felszólalt a szombathelyiekért is, és mindent megtett azért, hogy „válságkezelés címén a pártállam ne semmizze ki a várost és az itt élő embereket”. 

Ungár Péter már bizonyított, engem meggyőzött, mi őt támogatjuk. Hajrá Péter!

– írta a Jobbik elnöke. 

Szoros lesz a küzdelem

A Vas megyei 1-es számú választókörzetben Ungár ellenfele az ellenzéki előválasztáson Czeglédy Csaba lesz, akit a DK támogat. Egy ideig azzal is lehetett számolni, hogy a Jobbik korábbi képviselője, Bana Tibor is indul a körzetben, de az azóta függetlenné vált politikus végül a körmendi székhelyű Vas megye 3-as választókörzetben lesz   jelölt. 

Az 1-es körzetben – amelyhez 11 Szombathely-környéki, kisebb település is tartozik – . egyébként 2014-ben és 2018-ban is a Fidesz képviselője, Hende Csaba nyert. A 2019-es önkormányzati választáson viszont az ellenzék jelöltje, Nemény András győzött a választókerület központjának számító Szombathelyen, amiben persze az is szerepet játszott, hogy a kormánypárti egység megbomlott a városban

Szombathelyen egyébként már zajlik is a kampány: Ungár Péter már 2020 októberében megkezdte azt, bár akkor még elsősorban Hende Csabára és Bana Tiborra fókuszált. Az előválasztáson azonban Czeglédy Csabával kell majd megmérkőznie, akit már egy májusi közvélemény-kutatáson is felülmúlt, de csak hajszál híján. 

Rovatok