Index Vakbarát Hírportál

Ma sem ússzuk meg nagy zuhé és jég nélkül, szinte egész Magyarországra kiadták a figyelmeztetést

2021. június 11., péntek 07:13

Zivatarokra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat, előrejelzésük szerint napközben és este leginkább a Dunántúlon, másodsorban a középső tájakon alakulnak majd ki, ám a Tiszántúlon élők megnyugodhatnak, ott nem valószínű a létrejöttük. Három megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Békés kivételével zivatar miatt az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

A legintenzívebb zivatarokat rövid idő alatt lehulló nagy mennyiségű csapadék (általában 10–20 milliméter, néhol akár 20 milliméter is lehet), kis méretű jég (1-2 centiméter) és viharos, 60–75 km/h-s széllökés is kísérheti.

Az előrejelzésből az is megtudható, hogy azért nem kell aggódni, hiszen az ország legnagyobb részén sok napsütés várható gomolyfelhő-képződéssel, amelyekből

nagyobb eséllyel a Dunántúlon és a Dél-Alföldön alakulhat ki elszórtan zápor, zivatar. Többfelé megélénkül az északnyugati, északi szél, zivatarok környékén erős vagy viharos széllökés is lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között várható. Késő estére 15 és 20 fok közé csökken a hőmérséklet.

Rovatok