Index Vakbarát Hírportál

Felvételizők: már nincsen sok, és minden kiderül

2021. június 14., hétfő 07:29 | aznap frissítve

Várhatóan július 22-én közlik a végleges felvételi ponthatárokat idén, azaz hogy kik tanulhatnak az egyetemeken szeptembertől, írta az eduline.hu. Tavaly is éppen csütörtökön, egészen pontosan július 23-án este voltak nagyon boldogok vagy szomorúak mindazok, akik felsőoktatási tanulmányokra készültek az előző évben. Ettől persze nem kell senkinek sem csütörtököt mondania.
   

A portál megjegyezte: vannak ponthatárok, amelyeket már most lehet ismerni. Az ez évi felvételin is fontos szabály, hogy az alap- és osztatlan képzésekre 280 pont alatt nem lehet bekerülni. Tehát aki nem éri el ezt a minimumponthatárt, az sem önköltséges, sem állami ösztöndíjas formában nem kezdheti el felsőoktatási tanulmányait.

Több szakon meghúznak úgynevezett előzetes ponthatárokat. Az elmúlt években többször volt példa arra, hogy az előzetes ponthatárokon változtattak; a legtöbbször a jelentkezők száma és teljesítménye miatt pár ponttal emelkedett a limit. Ám arra is volt már példa, hogy a végleges ponthatár alacsonyabb lett.

Rovatok