Index Vakbarát Hírportál

Másfél millió ember nem internetezik Magyarországon

2021. június 14., hétfő 13:43

A magyar háztartások majdnem háromnegyedében használnak vezetékes internetet, derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) több mint 3 ezer háztartást érintő reprezentatív kutatásából, amelynek adatait tavaly augusztus-szeptemberben vették fel. Ez azt jelenti, hogy 1,1 millió háztartásban csak mobiltelefonon vagy sehogy sem tudnak internetezni, olvasható az NMHH honlapján közzétett közleményben.


A vezetékes nettel nem rendelkező háztartások zömében – 74 százalékukban – úgy nyilatkoztak, azért nem akarnak ilyet használni, mert nincs rá szükségük: helyettesítik telefonos mobilinternettel, vagy egyáltalán nem neteznek. A világháló mellőzése a 14 éves és idősebb népesség 18 százalékára igaz. Negyvenéves kor alatt már lényegében mindenki internetezik, a 70 éven felülieknek viszont csak a 30 százaléka.

Ahol nincs magasabb végzettségű a családban, mint az általános iskola nyolc osztálya, ott csak a háztartások negyedében van nagy képernyős internet, míg ahol legalább egy diplomás családtag is él, már kilenctized az internetesek aránya. Akik a vagyoni helyzetük alapján a társadalom alsó harmadához tartoznak, közülük csak tízből hárman tudnak otthon számítógépen internetezni, míg a felső harmadba tartozók közül lényegében mindenki (96 százalék).

Rovatok