Index Vakbarát Hírportál

Az OLAF ajánlására Magyarország az uniós átlagnál több esetben emel vádat

2021. június 14., hétfő 16:31

Kiemelkedően teljesít a magyar ügyészség, és az uniós átlagot lényegesen meghaladó arányban emel vádat az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) igazságügyi ajánlásai nyomán – derül ki a Legfőbb Ügyészség közleményéből. E szerint évről évre folyamatosan csökken az OLAF magyar ügyészséghez eljuttatott igazságügyi ajánlásainak száma, és az OLAF egyre többször olyan ügyben tesz igazságügyi ajánlást, amelyben már folyik Magyarországon nyomozás.

Emlékeztettek: az OLAF az uniós pénzekkel összefüggő adminisztratív szabálytalanságokat vizsgálja, büntetőjogi tényállást nem állapít meg, bűnügyi bizonyítást nem végez, erre sem felhatalmazása, sem eszköze nincs. Felhívták a figyelmet, hogy a magyar ügyészség – bár erre nincs törvényi kötelezettsége – a mindig követett protokoll szerint az OLAF igazságügyi ajánlása nyomán valamennyi esetben elrendelte a nyomozást, illetve amennyiben már folyamatban volt, az OLAF ajánlását a nyomozás irataihoz csatolták.

Az OLAF 2020-ra vonatkozó éves jelentéséből kitűnik, hogy a magyar ügyészség az OLAF-ügyek 67 százalékában emelt vádat. 

Ez a szám kimagasló eredmény, hiszen közel a duplája a 37 százalékos uniós átlagnak.

Hozzátették: 2020-ban az OLAF összesen két igazságügyi ajánlást tett az ügyészi szervezetnek. Mindkét igazságügyi ajánlást már folyamatban lévő nyomozásban értékelte a hatóság. Az igazságügyi ajánlások száma évről évre csökken: 2016-ban tíz, 2017-ben hat, 2018-ban négy, 2019-ben három, míg 2020-ban két ajánlás érkezett – közölték.

Emlékeztettek arra is, hogy 2020. január 31-én Polt Péter legfőbb ügyész hivatalában fogadta az OLAF főigazgatóját, Ville Italát. A találkozón megerősítették, hogy az uniós pénzeket érintő bűnügyi visszaélések kapcsán a szervezetek közötti hatékony információcserét és együttműködést továbbra is kiemelten fontosnak tartják. Emellett megállapodtak abban, hogy az eddig is jól működő szakmai kapcsolat további elmélyítése érdekében együttműködési megállapodást dolgoznak ki. A magyar ügyészség és az OLAF szorosan együttműködik, mind vezetői, mind szakértői szinten rendszeresek a találkozók.

(Borítókép: Az Igazságügyi Palota, amely három intézménynek is otthont ad: a Kúriának a Legfőbb Ügyészségnek és a Fővárosi Ítélőtáblának a főváros V. kerületében, a Markó utca 16. szám alatt. 2021. április 24-én. Fotó: Róka László / MTI)

Rovatok