Index Vakbarát Hírportál

Ingyenes ellenanyagszint-vizsgálatot indít a Semmelweis Egyetem

2021. június 15., kedd 18:31

Merkely Béla rektor úgy döntött, hogy a Semmelweis Egyetemen, kapacitástól függően, térítésmentes koronavírusellenanyagszint-vizsgálatot biztosít azoknak, akik a kétdózisú védőoltás mindkét adagját megkapták már, és azóta eltelt legalább két hét, illetve ezt követően ellenanyag-vizsgálaton estek át, amelynek eredménye negatív lett – adta hírül a Semmelweis Egyetem

A rektor kifejtette, hogy az általa vezetett intézményben az ingyenes ellenanyagszint-vizsgálatot nem vehetik igénybe azok, akik korábban részesültek már ilyen térítésmentes vizsgálatban az egyetemen, valamint ellenanyagszintjük korábban magas volt. 

Az antitest és a védettség szintje között nem lehet egyértelmű összefüggést meghatározni, azaz az ellenanyag-vizsgálat eredménye csak tájékoztató jellegű, klinikai döntést (például a harmadik oltás beadásáról) ez alapján nem lehet hozni

– hangsúlyozta Merkely Béla.

Az intézményvezető arról is szólt, hogy

az antitest meghatározására alkalmas méréseket nem az oltások hatékonyságának vizsgálatára, hanem az átfertőzöttség meghatározására találták ki,

ezért is fordulhat elő, hogy minden oltás másképp hat az ellenanyag-képződésre, hiszen egyes vakcinák az egész vírussal szemben indítják be az antitesttermelést, mások csak egy adott típusú vagy bizonyos fehérjével szemben.

Az ellenanyagok mérése is különböző technológiákkal történhet, így bármelyik védőoltás esetében előfordulhat negatív eredmény, azonban ez klinikai szempontból nem jelenti azt, hogy nem alakult ki védettség. A legfontosabb, hogy kétdózisú vakcina esetén mindenkinek fel kell vennie mindkét oltást

– emelte ki a rektor.

Az ellenanyagszint mérése egy vérvételalapú vizsgálattal történik, ehhez mindenkinek magával kell hoznia az oltásokról szóló igazolást, valamint az ellenanyagszint-méréssel kapcsolatos lelet másolatát. Vizsgálatra jelentkezni az antitest@semmelweiskft.hu címen lehet.

Rovatok