Index Vakbarát Hírportál

Falus András: Lesz negyedik hullám Magyarországon

2021. június 16., szerda 19:13 | aznap frissítve

Lesz újabb hulláma a koronavírus-járványnak Magyarországon Falus András szerint. Az immunológus az InfoRádiónak azt is elmondta: lehet, hogy a negyedik hullám enyhébb lesz, lehet, hogy jobban kezelik majd. Szerinte az igazi nyájimmunitás nyolcvan százalékot jelent, ennek a valamivel több mint a felénél tart Magyarország. Hozzáfűzte: sajnos Magyarországon is lelassult a vakcináció.

Falus úgy vélte: kezdenek majd  terjedni újabb koronavírus-mutánsok is itthon, de az oltások hatékonyak.

Az immunológus szerint nem arról van szó, hogy az új variáns ellen nem védenek az eddigi védőoltások, csak lehet, hogy ezek gyorsabban fertőznek, sokszorozódnak, és bizonyos korosztályok érintettsége más lesz, mint eddig.

Az már korábban kiderült, hogy például a Pfizer vakcinája a brit, a dél-afrikai, a brazil, az amerikai mutáns esetében is nagymértékben hatékony. Falus András felidézte, hogy Karikó Katalin ismertetett egy új technológiát, amellyel előre ki tudják próbálni azt, hogy egy vakcina egy esetleges új mutánsra hogyan nyújthat védelmet.

Rovatok