Index Vakbarát Hírportál

Vadkenderrel a kezében álldogált egy férfi a váci zebránál, megkínálta a rendőröket is

2021. június 16., szerda 11:55

Vadkenderrel a kezében álldogált egy férfi egy gyalogos-átkelőhelyen. A rendőrök is kiszúrták, majd igazoltatták, és elszámoltatták – olvasható a rendőrség honlapján.

A police.hu cikke kifejti, hogy a váci rendőrök autójukkal járőröztek, amikor 2021. június 11-én késő este egy váci gyalogos-átkelőhelyen egy szatyorral a kezében ácsorgó emberre lettek figyelmesek. A rendőrök megálltak, és igazoltatták a huszonegy éves férfit, aki irigynek csöppet sem mondható, mivel a kezében lévő, első látásra gyanús, vadkendernek tűnő növényből zokszó nélkül megkínálta az egyenruhásokat. 

Kihallgatásakor elmondta, hogy a nála lévő marihuánát otthonról hozta magával, mert szerette volna eladni, és ami megmaradt volna, azt saját maga kívánta felhasználni.

A jószívű férfin elvégzett kábítószergyorsteszt THC-ra és BZD-re pozitív értéket mutatott, illetve a nála lévő öt szál növényt lefoglalták.

A helybéli férfival szemben a Váci Rendőrkapitányság kábítószer birtoklása vétségének gyanúja miatt szakértő bevonásával folytatja le a további eljárást. 

Rovatok