Kánikulai napokon is zajlik a 18 év alattiak oltása. A Heim Pál Gyermekkórháznál néztük meg, hogy mire kell felkészülnie annak, aki ezt a családi programot választotta csütörtök délben.

Jó, legyünk azért méltányosak, nem mindenki választotta, hisz sokan előre egyeztetett időpontra érkeztek. Arról pedig senki sem tehet, hogy épp 30 fokot jelez Budapesten az időjárást mutató applikáció. Az oltópont bejárata a Delej utcából nyílik, a nagy vaskapu jobb oldalán ott jártunkkor hosszú sor kígyózott. A sorban állók szerencséjére a járda mentén a fák árnyékot adnak. Nem úgy a kapu bal oldalán, ott a tűző napon várakoztak többen. 

Az őket irányító katona azt mondja, az első oltásra váró gyerekek és szüleik állnak a napon, a másodikra várók, illetve a felnőtt oltakozók a másik oldalon. A megszólított Eszter épp most érkezett, és rögtön arra kér, hogy ne akarjak semmit belemagyarázni az adott szituációba. Nem zavarja a nap.

Tegnap regisztráltam a gyerekem, mára már van is időpont, én ennek örvendek. Ő 13 éves, én pedig egészségügyi dolgozó vagyok, negatívat nem tudok mondani, csak a Sinopharm-vakcinát ellenzem. Ilyen mennyiségű embert beoltani óriási teljesítmény. 

Nem akarom a saját jelentőségemet túlértékelni, de amikor Eszternél szóba hozom, hogy mit szólna ahhoz, ha a katonák esetleg a sorban állók számára vizet osztanának, a kapuban azonnal megjelenik két katona két rekesz ásványvízzel és poharakkal. Gondolatolvasók.

A jobb oldalon épp egy középkorú nő előtt zárják a beengedettek oszlopát. Bár ők árnyékban állnak, nem tűnik boldognak.

Már egy órája állok itt a gyerekkel, a másik oldalról küldtek át ide.

Nem tudta, hogy a második oltásra váróké az árnyékos oldal. Most, hogy kapott egy pohár vizet, mintha enyhülne a haragja is. Rövid igenre és nemre korlátozza válaszait, érzékeltetve, hogy nem lesz itt mélyenszántó nagyinterjú. A keresztnevét sem mondja meg.

Talpig fehérbe öltözött, tükrös napszemüveg mögé bújó lány dohog, hogy ott az a lány miért fényképezget, ki kérte? Amikor leleplezem magunkat, az sem nyugtatja meg: „aha, ja, persze…” Továbblépek.

Az első oltásnál semmit sem kellett várnia Ildikónak, pedig akkor is itt voltak. Most nem kapott időpontot, reggel közölték vele, hogy eddig lesz oltás, jöjjön ide. Azt mondja, érdekelné, hogy akik ott elöl vannak, mióta álldogálnak. Amikor megtudja, hogy fél, legfeljebb háromnegyed óra, azt mondja, rendben. Annyi még éppen belefér.