Index Vakbarát Hírportál

Klubrádió-ügy: a Kúrián is nyert a Médiatanács

2021. június 17., csütörtök 13:12 | aznap frissítve

Döntött a Kúria, állásfoglalásuk szerint nem volt megalapozott a Klubrádió fellebbezése a frekvenciajogosultságának meghosszabbítása ügyében.

Az intézmény csütörtöki határozatában a Media1 szerint megállapította, hogy a Klubrádió felperesként tévesen állította, hogy nem jogszerűen történt a frekvenciajogosultsága meghosszabbításának elutasítása. A Klubrádió a Fővárosi Törvényszék döntése után kért jogorvoslatot a Kúriától. 

A korábbi ítélet és a mostani határozat egyaránt kimondja, hogy a médiaszolgáltatási jogosultság meghosszabbítása nem lehetséges akkor, ha a szolgáltató kétszer megsértette a médiatörvényt, márpedig a Klubrádió a jogerős bírósági ítéletek szerint ezt tette.

A Kúria szerint ebben az esetben méltányosságot sem lehet gyakorolni, valamint a Klubrádió sem hivatkozhat az ügyfélegyenlőség elvére, mivel a jogszabállyal megegyező határozat született ügyében. 

Az eljárásban azt is megállapították, hogy a Klubrádió alaptalanul hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság nem vizsgálta meg, hogy a médiatanácsi határozat összhangban van-e az Alaptörvénnyel és az uniós jogszabályokkal.

A Kúria szerint a klubrádió ezt valótlanul, iratellenesen állította, mivel az elsőfokú bíróság ezt igenis vizsgálta, ez az ítéletében is szerepelt.

A Kúria leszögezte azt is, hogy az Alaptörvénnyel és a vonatkozó uniós joggal összhangban született a Fővárosi Törvényszék korábbi ítélete a frekvenciajogosultság lejáratával kapcsolatban. Ráadásul mivel a Klubrádió vesztett a perben, ezért nekik kell viselniük a Kúriához való fordulás jogorvoslati költségét.

Stock Richárd, a Klubrádió Zrt. vezérigazgatója a helyszínen a Media1 kérdésére jelezte: később, az írásos ítélet tanulmányozását követően kommentálja a döntést.

A rádió február 14-én szüntette be működését a budapesti FM 92,9 MHz-es frekvencián, azóta internetes rádióként működnek. A rádió ügyében nemrég egy uniós kötelezettségszegési eljárás is indult Magyarország ellen.

Rovatok