Index Vakbarát Hírportál

Koronavírus: szeptember óta nem volt ilyen kevés halott Magyarországon

2021. június 17., csütörtök 09:03

Az elmúlt 24 órában 113 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 322 főre nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 4 beteg, így az elhunytak száma 29 948 főre emelkedett – derül ki a kormányzati tájékoztató portál csütörtök reggel közzétett adataiból.

A koronavírus-járványnak 2020. szeptember 21. óta nem volt ilyen kevés halálos áldozata egy nap alatt Magyarországon. Akkor három ember életét követelte a halálos kór. A pandémia megfékezésére felállított operatív törzs már nem tart sajtótájékoztatót, adatokat pedig csak hétfőtől péntekig közölnek az újonnan azonosított fertőzöttekről és a halottakról, a hétvégi számokat bontás nélkül adják ki hétfőn. 

A beoltottak száma 5 375 923 fő, közülük 4 299 073 fő már a második oltását is megkapta.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 733 907 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 43 467 főre csökkent. 320 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 45-en vannak lélegeztetőgépen. 

A szerda reggelig eltelt 24 órában 107 új fertőzöttet találtak, és 9 beteg halt meg Magyarországon.

Rovatok