Index Vakbarát Hírportál

Dobrev Klára: 2022 után nem lesznek orosz és kínai hitelek!

2021. június 18., péntek 14:24

„A miniszterelnök ma azt mondta a Kossuth rádióban, hogy a cél az, hogy Magyarország ne hitelfelvevő legyen, hanem majd érjen el oda, hogy hitelnyújtó lesz. Mindezt azok után sikerült kinyilatkoztatnia, hogy a kormánya az emberek megkérdezése nélkül vett fel több mint ezermilliárd forint hitelt Kínától a Budapest–Belgrád vasútra és Fudan Egyetemre. És akkor még nem is beszéltünk Paks2 orosz gigahiteléről” – fogalmaz a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje közleményében, amelyben Orbán Viktor szokásos pénteki interjújára reagált. 

Dobrev Klára azt írja, hogy az igazság szerinte az, hogy az Orbán-rendszer ki sem látszik a keleti gigahitelekből, Magyarország pedig súlyosan eladósodik. „Nem hónapokra, nem évekre, hanem hosszú évtizedekre, ráadásul olyan beruházások miatt, amelyek köszönőviszonyban sincsenek a magyar nemzeti érdekkel. Ennek az első számú felelőse beszél nekünk arról a rádióban, hogy olyan Magyarországot szeretne, amely nem vesz fel hiteleket” – tette hozzá. 

Ha 2022 után ő lesz Magyarország miniszterelnöke, akkor nagy szívességet fog tenni a „ma reggeli” Orbán Viktornak: fel fogják mondani a Budapest–Belgrád vasútvonalra, a Fudan Egyetemre és a Paks2-re vonatkozó hitelszerződéseket. „Orbán Viktor pedig vegyen fel majd olyan hiteleket Kínától és Oroszországtól, amit személyesen ő fog kifizetni, és nem velünk, magyarokkal akarja kifizettetni” – javasolta Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje. 

Rovatok